szerda, május 30, 2012

Halleves édesköménnyel a Tarka Bárkán...

A Tarka Bárka lányai a múltkoriban  megkerestek azzal az ötlettel, nem lenne-e kedvem beszállni blogjuk, a világ hallevesei  címszó alá, valamilyen osztrák hagyományos hallevessel. Persze, rögtön igent mondtam, köszönve a lehetöséget, nem tudván még, milyen nagy fába vágtam a fejszém. Nálunk a hal gyakran elöfordul, és így aztán nem igazán tudtam, melyik is legyen a Kiválasztott. Végül is nem kevés súllyal esett a latba a végleges döntésnél lányaim választása, mikor ennél a levesnél kötöttem ki, ami az osztrák konyhamüvészet egyik ismert specialitása.

A recept leírása és a hozzáfüzödö "tudósítás"  a Tarka Bárkán található.

péntek, május 18, 2012

Chili con carne alias csilis bab

Chili con carne, az erős Klasszikus, ami húsból, babból, kukoricából és természetesen chiliből áll. Eredete nem teljesen meghatározható, állítólag az USA déli államainak egyikéből származik. Sokféleképpen elkészíthető, kinek, hogyan ízlik... Olyan egytál étel, amit kétszer ugyanúgy biztos nem lehet elkészíteni. Kedvtől függően hol a hús fajtája változik, hol a chili mennyisége, vagy éppen egy kis csokoládé kerül bele (!), mint most nálam is. Kétszer egyformára soha sem sikerül.
Hozzávalók:
50 dkg darált marhahús
2 db vörös hagyma
1 doboz morzsolt kukorica (kb 12 dkg lecsepegtetve)
1 doboz Kidney bab (vörös vesebab)  (kb 25 dkg lecsepegtetve)
50 dkg hámozott paradicsom
2 ek sűrített paradicsom
2 gerezd fokhagyma
1 piros paprika
1/4 l marhahúslé
cayenne bors
2 friss chili paprika
4 ek olaj, só
2 kk római kömény
1 kocka 70%-os csokoládé (elhagyható)
creme fraiche
A hagymát tisztítom, felkockázom, a piros paprikát szintén. A chili paprikákat félbevágom, az ereiket kivágom, apróra felszeletelem. A paradicsomot kockákra vágom. 2 ek olajon a darált húst megpirítom, félrehúzom. Egy másik, nagyobb edényben a hagymát üvegesre pirítom, hozzáadom a sűrített paradicsomot és a húslével felöntöm. Beledobom a paprikát, az összenyomkodott fokhagymát, a chili paprikát és sóval, cayane borssal és a római köménnyel ízesítem. Hozzádobom a megpirított darált húst, a paradicsomdarabokat és 20 percig fedő alatt, lassú tűzön fözöm.
Közben a kukoricát és babot szűrőben hideg vízzel leöblítem és a majdnem kész chilis húshoz adom. Még egyet rottyantok rajta, belereszelem  a csokoládét (csak a párom meg ne tudja!), sózom és creme fraiche-vel (vagy tejföllel) tálalom. Friss baguette dukál hozzá.

csütörtök, május 17, 2012

Szűzérme zellerpestoval és rókagombás crostinivel

A március és június közötti időszak hozza az első szezont, az első gombászati csúcsidőt. Igaz, mi nem szedjük, csak esszük... Ez a kép és recept még tavalyról fennakadt a hálón, valahogy elmaradt a posztolása. Most bepótolom az elmaradást, előkészülve a gombászó időszakra...

Hozzávalók:
8 sertés szűzérme (á 10 dkg)
2 ek repceolaj
bors
a pestohoz:
50 dkg szárzeller, más néven halványítózeller (németül Stangensellerie nem a normál zeller, hanem csak kis gumóval, nagy levelekkel)
1 gerezd fokhagyma
10 dkg parmezán sajt
150 ml olívaolaj
5 dkg fenyőmag
a rókagombás, pirított kenyérszeletkékhez (crostinihez):
30 dkg rókagomba
10 dkg baguette
1 ek repceolaj
1 ek vaj
1 csomag zsázsa
só, bors
A szűzérméket sózom, borsózom és félreteszem. A zeller külső szárait letördelem és további felhasználáshoz elteszem. A belső világos szárakat (kb 25 dkg) megmosom és a leveleikkel együtt összedarabolom. A fokhagymát megtisztítom és durvára vágom. A parmezánt lereszelem és az összes pestohoz valót egy aprítóba teszem, hozzáöntöm az olívaolajat, mellédobom a fenyőmagot és finomra pürésítem. Egy tálkába öntöm, sózom.
A rókagombát háztartási papírtörlővel megtisztítom, a szárak végeit levágom. A baguette-et felszeletelem és egy kenyérpirítóban (toaster) aranybarnára pirítom. 1 ek olajat és a vajat egy serpenyőben felforrósítom és a rókagombát 1 percig pirítom benne, sózom, borsózom és elosztom a baguette szeleteken.
A serpenyőt egy papírtörlövel kitörlöm és 2 ek olajat  felforrósítok benne.   A szűzérméket belehelyezem és mindkét oldalukat 1-1 percig erős lángon megpirítom. A hőmérsékletet redukálom, és még kb 2 percig mindkét oldalukat tovább sütöm.
A zsázsát ollóval levágom, megmosom, szárazra rázogatom és a rókagombás toastszeletekre szórom.
A szűzérméket a pestoval és crostinivel tálalom.

szerda, május 02, 2012

Eper-rebarbara morzsás sütemény

Az idei elsö eper és rebarbara szerzeményemböl sikerült összeütnöm ez a részben morzsa süteményt (Streuselkuchen), ami itt Ausztriában igen kedvelt, hiszem nincs sok macera vele és szinte elronthatatlan (mondja ezt a szomszédasszonyom, aki pedig nem egy Johanna Maier...)
Ebben az esetben az epret a rebarbarával együtt sütöttem, gondolván, talán elvesz egy kicsit a savanykás ízéböl, s már elöre örültem a ropogósra sült, édes morzsának.
Hozzávalók:
25 dkg vaj
23 g porcukor
4 tojás
25 dkg liszt
2 csapott tk sütöpor
csipet só
2 tk bio-citrom lereszelt héja
továbbá:
20 dkg vaj
15 dkg liszt
10 dkg darált mandula
15 dkg porcukor
csipet só
75 dkg rebarbara
25 dkg eper

A sütöt 200 fokra elömelegítem  (légkeverésenél 180 fok), egy tepsibe sütöpapírt helyezek. A tésztához a vajat és a cukrot habossá verem és a tojásokat egyenként hozzáadom. A lisztet, a sütöporral és csipet sóval összekeverem és s citromhéjjal együtt beledolgozom. A masszát belesimítom a tepsibe.
A vajat egy kis edényben megolvasztom, a liszttel, mandulával, cukorral és sóval összekeverem és kézzel morzsává dolgozom össze. Rövid idöre beteszem a hütöbe.
A rebarbarát megpucolom, kb 5 cm-es darabokra vágom és a megmosott, leszárított, felezett eperrel együtt elosztom a tésztán. A hütöböl kivett morzsával megszórom és 35-40 perc alatt készre sütöm.