péntek, május 22, 2015

Poharas Sacher torta/Sachertorte im Glas

Rezept unten auch auf Deutsch)
 
A poharas francia krémes mintájára most a poharas Sacher torta van soron, ami egy igazi osztrák klasszikus, még így, pohárból is! Érdemes kipróbálni!
Hozzávalók 6 pohárhoz:
csokoládés tésztaalap:
6 dkg liszt
1 tk sütőpor
14 dkg étcsokoládé (legalább 65 %-os), apróra tördelve
6 dkg kristálycukor
10 dkg vaj
3 közepes méretű tojás
csipet só
szósz:
1,5 dl tej
4 dkg kristálycukor
15 dkg étcsokoládé (legalább 70 %-os), apróra tördelve
2 üveg sárgabarack befőtt
A sütőt 160 fokra előmelegítem és a kapcsos tortaformát (25 cm átméröjü) kibélelem sütőpapírral. 
A tésztához a lisztbe belekeverem a sütőport és átszitálom. A csokoládét a cukorral és a vajjal gőz fölött felolvasztom, átöntöm egy nagyobb tálba és kihűtöm. A tojásokat egymás után belekeverem, majd a lisztet egy csipet sóval hozzádolgozom.
A masszát a formába simítom és a sütő közepes sínén 25 perc alatt készre sütöm. A formából kiborítom és kihűtöm.
A csokoládészószhoz a tejet a cukorral felforralom, a csokoládét felolvasztom benne. Felfőzöm, majd leveszem a tűzről és kihűtöm.
A barackokat lecsepegtetem, a felét pürésítem, a másik felét félreteszem. (Lehet úgy is készíteni, ha van finom házi sárgabarack lekvár, hogy csak 1 üveg befőttet használok, mint hozzávalót, és a pürésítés helyett a lekvárt adom a pohárba, mint pürésített barackot...)
A  tésztát kb. 2 cm-es kockákra vágom. A poharakba váltakozva lerakom a tészta-kockákat, a sárgabarackdarabokkal és -pürével. Csokoládészósszal leöntve kínálom.

***

6 Portionen:
Schokokuchen:
60 g Mehl
1 TL Backpulver
140 g dunkle Schokolade (70 %)
60 g Kristallzucker
100 g Butter
3 Eier, M
1 Prise Salz
Sauce:
150 ml Milch
40 g Kristallzucker
150 g dunkle Schokolade (70 %)
2 Gläser Marillenkompott
Rohr auf 160°C vorheizen. Springform (Durchmesser 25 cm) mit Backpapier auslegen.
Salz, Mehl und Backpulver in einer kleinen Schüssel mischen. Schokolade in Stücke brechen. Kuvertüre mit Zucker und Butter über Dampf schmelzen (der Boden der Rührschüssel darf das Wasser nicht berühren), umfüllen und abkühlen lassen.
Die Eier einzeln zu der Schokolade-Mischung geben und jedes Ei mit dem Handmixer gründlich einrühren. Die Mehl-Mischung mit einem Schneebesen vorsichtig unter die Schokolade-Ei-Mischung heben. Den Teig in die Springform füllen und im Rohr (mittlere Schiene) ca. 25 Minuten backen. Kuchen aus der Form stürzen und auskühlen lassen.
Für die Schokosauce Milch mit Zucker aufkochen, Kuvertüre darin auflösen. Sauce aufkochen, vom Herd nehmen und auskühlen lassen.
Marillen in einem Sieb abtropfen lassen. Die Hälfte davon pürieren, übrige Früchte für die Garnitur beiseite legen.
Die abgekühlte Sachertorte in Würfel von etwa 2 x 2 cm schneiden. Kuchen- und Marillenstücke mit der Marillensauce abwechselnd in die Gläser füllen, dann mit Schokosauce garniert servieren.
Quelle: Gusto 4/2015

szombat, május 16, 2015

Epres túrókrém zabpehely grillázzsal/Topfenbecher mit Haferflockenkrokant

(Rezept unten auch auf Deutsch)
A cím kissé bonyolultnak hangzik, valójában a zabpehely és pekándió keverékéből készítettem, barnacukor és méz hozzáadásával a "grillázst", amit aztán összemorzsoltam. Nagyon finom lett! Gondolom persze, sima dióval is ugyanilyan sikere lehet. A krém magáért beszélt, bármiféle gyümölccsel kitűnő vendégváró.
Hozzávalók 6 adagra:
krém
1/4 kg krémes túró
15 dkg tejföl
4 ek citromlé
10 dkg porcukor
1 dl tejszín
grillázs:
10 dkg zabpehely
10 dkg dió (pekán, vagy normál), durvára vágva
70 ml napraforgó,- vagy repceolaj
1 ek méz
3 dkg barnacukor
30 ml juharszirup
1 tk limoncello, vagy más citromlikőr (elmaradhat)
továbbá:
1/4 kg eper, vagy más szemes gyümölcs
40 ml limoncello (elmaradhat)
15 dkg sütésre kész leveles tészta
A sütőt 170 fokra előmelegítem, egy tepsit kibélelek sütőpapírral.
A grillázshoz az összes hozzávalót összekeverem, a tepsibe simítom és a sütő középső sínén kb. 12 percig sütöm. Ezután kiveszem a sütőből, kihűtöm és darabokra morzsolom.
A krémhez a túrót, a tejfölt, citromlét és porcukrot alaposan kikeverem. A tejszínt felverem és óvatosan azt is beledolgozom.
Az epret megpucolom, felezem, vagy negyedelem (a nagyságától függően) és a limoncelloval megöntözöm.
A krémet, epret és grillázst váltakozva, egy szélesebb pohárba egymásra rétegezem. Amíg a tészta kisül, hűtőbe rakom.
A leveles tésztát kitekerem és a sütőben kisütöm. (Én úgy csináltam, mint a Francia krémesemnél, csak most háromszögletűre vágtam és nem vontam be csokimázzal.)
Minden pohárba egy-egy tészta-háromszöget szúrok, úgy kínálom.

***
Zutaten für 6 Portionen:
250 g Topfen
4 EL Zitronensaft
150 g Sauerrahm
100 g Staubzucker
100 ml Schlagobers
Krokant:
100 g zarte Haferflocken
100 g Nüsse (Pekannüsse, Mandeln oder Haselnüsse)
70 ml Sonnen,- oder  Rapsöl
1 EL Honig
30 g Braunzucker
30 ml Ahornsirup
1 TL Limoncello
Sonst:
250 g Erdbeeren
40 ml Limoncello
150 g Blättertig
Rohr auf 170°C vorheizen. Backblech mit Backpapier belegen. Für den Krokant alle Zutaten ver­rühren, auf dem Blech verstreichen und im Rohr (mittlere Schiene) ca. 12 Minuten backen. Masse herausnehmen, auskühlen lassen und in kleine Stücke brechen.
Für die Creme Topfen, Rahm, Zitronensaft und Staubzucker gut verrühren. Obers schlagen und unter­heben.
Erdbeeren putzen, längs halbieren und mit Limoncello vermischen. Creme, Erdbeeren und Streusel abwechselnd in Gläser schichten
Rohr auf 200°C vorheizen. Teig auf einer leicht mit Mehl bestreuten Arbeitsfläche aufrollen, längs halbieren und mit verquirltem Ei bestreichen. Teig quer in ca. 2 cm breite Streifen schneiden. Streifen auf das Backblech legen und im Rohr (mittlere Schiene) ca. 12 Minuten backen. Herausnehmen, mit Staubzucker bestreuen und mit der Topfencreme servieren.
Blätterteig wie hier backen. Der Topfencreme mit Blätterteig-Streifen servieren.

kedd, május 05, 2015

Vargabéles/Topfennudeln zwischen Strudelblätter


Rezept unten auch auf Deutsch
Melegen, hidegen (persze, csak ha marad), cukrosan, vagy anélkül... nagyon, de nagyon szeretjük! Talán mondhatnánk hungarikumnak is, hiszen fő összetevői (túró, réteslap) a magyar konyha jellegzetes alkotói. Ha igazi ínyencnek számítanék nem gyári réteslapot használnék, hanem ezt is magam „nyújtanám”, de sem akkora hozzáértésem, sem annyi türelmem nincs. Az izgalmakat, meg különösen nem bírom... Most, a cérnametélt sem saját gyártmány, de így is megállja a helyét. Persze, akinek van kedve és energiája, gyúrhatja maga.
Hozzávalók egy 28x18 cm-es tepsihez/tűzálló tálhoz:
15 dkg cérnametélt
1, 5 dkg vaj + a réteslapok kenéséhez még 1-2 dkg
12,5 dkg tehéntúró
12,5 dkg mascarpone (ha nincs, akkor helyettesíthetjük tehéntúróval)
2 tojás
5 dkg porcukor
3-4 dkg mazsola (elhagyható)
1/2 citrom kifacsart leve
1 bio narancs lereszelt héja
1 csomag réteslap (120 g)

A sütőt 180 fokra előmelegítem. A tésztát enyhén sós vízben kifőzöm, leszűröm, 1,5 dkg vajat belekeverek. A tojásokat szétválasztom és a sárgákat a cukorral habosra keverem. Hozzáadom az átpaszírozott túrót, mascarponét, narancs héját, citrom levet és a mazsolát. Alaposan kikeverem, majd a cérnametélttel összevegyítem.
A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verem és óvatosan a tésztamasszába dolgozom.
A vajat felolvasztom, egy magasfalú tűzálló tálat, vagy tepsit, kikenek kevés vajjal és egy réteslapot belehelyezek. Kevés olvasztott vajjal megkenem és ráhelyezem a következő réteslapot. Az egész menetet addig ismétlem, amíg a lapok fele el nem fogy. Ekkor rásimítom a tojásos tésztamasszát, a tetejére pedig a maradék réteslapokat helyezem, ezeket is megkenem egyenként vajjal. Betolom a sütőbe és 40-45 perc alatt készre sütöm. Tálalás előtt porcukorral megszórom.

***

Zutaten für ein 28x18 cm Backblech oder feuerfeste Form:
150 g Fadennudeln
15 g Butter + 10-20 g Butter zum Strudelteig bestreichen
125 g Quark/Topfen
125 g Mascarpone
2 Eier
50 g Puderzucker
30-40 g Rosinen
Saft von 1/2 Zitrone
fein geriebene Schale von 1 Bio-Orange
120 g Gezogener Strudelteig
Salz
Das Backrohr auf 180 °C (Ober-/Unterhitze) vorheizen. Die Fadennudeln in Salzwasser kochen, abtropfen lassen und in etwa 15 g Butter schwenken. Die Eigelbe mit dem Puderzucker schaumig rühren. Den Quark/Topfen  durch ein Sieb streichen, die Orangenschale, den Zitronensaft, Mascarpone, die Eigelbmischung und Rosinen unterrühren. Die Eiweiße mit einer Prise Salz steif schlagen, vorsichtig unter die Quark/Topfen/masse ziehen, dann die Fadennudeln unterheben.
Ein mittelgroßes Backblech mit hohem Rand einfetten. Die Hälfte des Strudelteigs übereinander legen und jede Lage reichlich mit zerlassener Butter bestreichen. Darauf die Quark/Topfen/füllung streichen und mit den restlichen, ebenfalls mit zerlassener Butter bestrichenen Strudelteigplatten bedecken.
Auf die oberste Strudelteigplatte großzügig zerlassene Butter träufeln. Im Backrohr in 45 Minuten fertig  backen. Mit Puderzucker bestäuben und servieren.