A következő címkéjű bejegyzések mutatása: banán/Bananen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: banán/Bananen. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, január 24, 2019

Vörös curry süllővel

A halfogyasztás elég megosztó, általában valaki vagy szereti a halat, vagy nem.  A többség gyerekkorában a halászlével és a rántott ponttyal találkozott, ám azzal is csak Karácsonykor. 
Sajnos, még mindig igencsak hátul kullogunk a nemzetek egy főre jutó évi halfogyasztását összegző listákon.
A változatos, egészséges étrendbe mindenképpen beletartozik a rendszeres halfogyasztás is.
Én most ennek jegyében készítettem ezt a finomságot, ami igazán sikeres fogásnak bizonyult, úgyhogy felkerült a kedvencek listájára.
Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg fogas (süllő), filézett, darabokra vágva
1-2 ek olívaolaj a hal sütéséhez
1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
1/2 hüvelykujjnyi gyömbér, tisztítva, vékonyra felaprítva
1 kalifornia piros paprika, feldarabolva
1 kisebb banán
2 tk currypor
1/8 l ananászlé
1/4 l paradicsomlé
1/4 l zöldség alaplé
só, bors, koriander
 2 ek földimogyoró-, vagy szezámolaj
15 dkg zöldbab (blansírozott)
1-2 szálzeller
A curry-hez a hagymát és a gyömbért a forró olajban üvegesre pároljuk. Megszórjuk a curry-porral és alacsony hőfokon kissé összepirítjuk. A paprika darabokat és a felkarikázott banánt hozzákeverjük, pár percig együtt főzzük, majd felöntjük az ananász-, paradicsomlével és a zöldség alaplével. Felforraljuk, sózzuk, borssal, korianderrel megszórjuk. 
Kézi mixerrel pürésítjük és egy szűrön átpasszírozzuk (szükség esetén lehet még további banánnal sűríteni).
A szárzellert vékonyan, hosszában felszeleteljük, enyhén sós vízben roppanósra előfőzzük. Nagyon hideg vízzel leöblítjük, vagy jégbe dobjuk (ez megakadályozza a túlpuhulást, megőrzi az élénk színt).
A földimogyoró-, vagy szezámolajban kissé megpirítjuk. Hozzáadjuk a zöldbabot, néhányszor átkeverjük. Sóval, borssal ízesítjük.
A haldarabok mindkét oldalát közepes hőmérsékletű olívaolajon megsütjük. (Ne túl sokáig. Jó, ha a filészeletek közepéből a nedvesség nem távozik teljesen el és kissé "üveges" marad.)
A megsült halszeleteket előmelegített tányérra szedjük.
Leöntjük a curry-vel, hozzászedünk a zelleres zöldbabból és azonmód tálaljuk.
Friss korianderlevéllel megszórhatjuk.

péntek, március 20, 2015

Banános tarte tatin, a fordított banántorta/Bananen-Tarte- Tatin

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Kevés édesség van, ami ennyire minimális munkával, ilyen nagy sikerre tesz szert. Ez volt nálam a napokban sütött Tatin torta. Végül is szinte bármilyen gyümölccsel el lehet készíteni, ami nem túl leveses. Mi esküszünk a banánra. Sütöttem már almával, sőt salottával is, de a banán vitt minden pálmát...
Az meg aztán csak "hab a tortán", hogy tészta egy egyszerű bolti leveles tészta, amely félórás süteménnyé tette a Tatin-tortát.
Hozzávalók egy  26 cm átmérőjű tarte-formához:
2 ek vaj
100 ml juharszirup
1 bio narancs lereszelt héja
5 banán
2 ek frissen kinyomott citromlé
1 csomag bolti levelestészta (hupsz!)
2 ek szezámmag vagy aprított mandula
150 g tejföl
A sütőt 220 fokra előmelegítem. Egy tarte-formát vajjal kikenek. A juharszirupot és a narancshéjat egyenletesen elosztom rajta. A banánokat megpucolom és hosszába kettévágom, majd citromlével meglocsolom. A vágott felükkel lefelé szorosan belesorakoztatom őket a tarte-formába.
A leveles tésztát kinyújtom egy kb. 28 cm átmérőjű körré, villával több helyen megszurkálom és a banánokat betakarom vele úgy, hogy kissé alájuk hajtom a szélét.
A sütő közepes sínén kb. 20 perc alatt szép aranybarnára sütöm.
Ezalatt egy serpenyőben zsiradék nélkül megpirítom a szezámmagot/mandulát.
A kész tartét kiveszem a sütőből és egy hirtelen mozdulattal egy nagy tányérra borítom úgy, hogy most az alja kerüljön felülre. A szezámmaggal/mandulával megszórom a még forró édességet. A tejfölt kis tálkában kínálom hozzá. 

***
Zutaten für eine Tarte-Form (26 cm Durchmesser):
2 EL Butter
100 ml Ahorsirup
Abgeriebene Schale von 1 Bioorange
5 Bananen
2 EL Zitronensaft
1 Rolle Blätterteig
2 EL Sesam/grob gehackte Mandeln
150 g Sauerrahm
Backrohr auf 220 Grad vorheizen. Eine Tarteform mit Butter einfetten. Ahornsirup und Orangenschalen gleichmäßig darauf verteilen. Bananen schälen, der Länge nach halbieren, mit Zitronensaft beträufeln und mit der Schnittfläche nach unten dicht nebeneinander in die Form legen.
Blätterteig ausrollen und einen ca. 28 cm hroßen Kreis ausschneiden. teig mit einer Gabel mehrmals einstechen. Über die Bananen legen und die Ränder leicht nach unten in die Form biegen. Auf mittlere Schiene ca. 20 Minuten backen, bis der Teig schön goldbraun ist.
Währendessen Sesam/Mandeln in einer Pfanne ohne Fett kurz rösten. Tarte uas dem Rohr nehmen und auf eine große Platte stürzen. Tarte mit Sesam/Mandeln bestreuen und mit Sauerrahm servieren.

csütörtök, május 22, 2014

Piramistorta eperrel és banánnal/Pyramidentorte mit Erdbeeren und Bananen

Rezept unten auch auf Deutsch

Mikor nekiálltam, sejtésem sem volt, mibe kezdek. Aztán hogy, múlt az idő és még mindig pepecseltem vele, jöttem rá, hogy ez azért nem az a ripsz-ropsz sütemény. A végeredmény végül is mindenért kárpótolt. Valami nagyon különleges finomság kerekedett belőle.

Hozzávalók:
10 dkg creme fraiche
15 dkg tejföl
5 dkg mascarpone
25 dkg vaj
10 dkg porcukor
4 pohár liszt (200 ml-es poharat használtam)
1 tk sütőpor
2 db banán
50 dkg eper
a krémhez:
15 dkg creme fraiche
15 dkg mascarpone
15 dkg tejföl
15 dkg krémszerűre felvert tejszín
10 dkg porcukor
4 lap zselatin
A lisztet a sütőporral egy nagy edénybe beleszitálom, a vajat, porcukrot és a creme fraiche-t, tejfölt, mascarpone-t hozzáadom és sima tésztává gyúrom. Cipócskává formázom, frissentartó fóliába csomagolom és 1 órára hidegre teszem.
Ezalatt előkészítem a krémet. A zselatin lapokat kevés hideg vízben kb. 5 percig áztatom. A creme fraiche-t, mascarpone-t és a tejfölt összekeverem a cukorral. A zselatint alaposan kinyomkodom, egy kisebb edénybe teszem, hozzáadok 2-3 ek-nyit a cukros krémből és alacsony fokozatú tűzön felolvasztom. (Nem kell forrnia!) Elkeverem a krémmel és a hűtőbe teszem.
A sütőt 180 fokra előmelegítem. A tésztát 15 részre osztom, gombócokat formálok és egyenként kb. 13x25 cm-es lapokra nyújtom (a deszkát többször kell lisztezni, különben odaragad). Ráhelyezem hosszában, váltakozva, a megmosott és felezett/negyedelt epret, illetve a megpucolt, karikákra vágott banánt. Rudakká feltekerem, a két végét alaposan összenyomom, hogy a sütés közben az eper leve ne folyjon ki.
Sütőpapírral kibélelt sütőlapra helyezem a töltött rudakat és 25 perc alatt készre sütöm. Teljesen kihűtöm. (Vigyázat, előfordulhat, hogy az ember kísértésbe esik és megeszik egyet. Akkor azonban kissé felborul az egész összerakási rendszer...)
Ezután következik a "piramisépítés". 5 rudat egymás mellé teszek és a krémmel megkenem a tetejüket. Ezekre helyezek újra, de most csak 4 rudat. Ismét krém, és így tovább..., míg a legvégére 1 rúd kerül. Most az egész építményre rákenem a maradék krémet (remélhetőleg elég lesz!) és valamilyen folyékony lekvárral, vagy olvasztott csokoládéval díszítem. Tálalás előtt legalább 6 órával hütőben dermesztem. Mesés...

***
Zutaten:
100 g  Creme Fraiche
150 g Sauerrahm
50 g Mascarpone
250 g Butter
100 g Staubzucker
4 Gläser Mehl (mit 200 ml Glas)
1 TL Backpulver
2 Stück Banane
500 g Erdbeeren
Für die Creme:
150 g Creme Fraiche
150 g Mascarpone
10 g Sauerrahm
150 g Schlagobers erst leicht "angeschlagen"
100 g Staubzucker
4 Blatt Gelatine
Das Mehl mit dem Backpulver in eine Schüssel sieben. Butter, Zucker und Creme Fraiche, Sauerrahm, Mascarpone zufügen. Die Zutaten gründlich durchkneten. Teig zu einer Kugel formen, in Frischhaltefolie einwickeln und für eine Stunde in den Kühlschrank geben.
Gelatineblätter in kaltem Wasser einige Minuten einweichen. Creme Fraiche, Mascarpone, Sauerrahm und Schlagobers mit Zucker in eine Schüssel geben und gut verrühren. Die aufgelöste Gelatine leicht ausdrücken, zufügen und erneut kurz durchrühren. Für 15 Minuten in den Kühlschrank stellen.
Ofen auf 180 Grad vorheizen. Backpapier auf ein Blech legen. Die Erdbeeren waschen, halbieren, Bananen schälen und  in Stücke schneiden. Den Teig in 15 Portionen teilen, zu Kugeln formen, und dünn und länglich ausrollen.
Das Obst auf den Teigportionen verteilen. Die Teigstücke einrollen. Die Enden der Rollen gut verschließen und auf das Blech setzen. Rund 25 Minuten backen lassen, herausnehmen und auskühlen lassen.
Die Pyramide herstellen: 5 Rollen nebeneinander legen, mit Creme bestreichen. Darüber mittig 4 Rollen legen, wiederum mit Creme bestreichen. Auf diese Weise fortfahren mit 3 Rollen, dann 2 und zuletzt 1 Rolle. Die Pyramide rundum großzügig mit der Creme einstreichen. Vor dem Servieren mindestens 6 Stunden in den Kühlschrank stellen und fest werden lassen.
Quelle: kochrezepte.at

szerda, április 03, 2013

Csokoládés banán-karamell desszert

A húsvéti sonka, tojás, francia saláta és társaik nem éppen könnyű lezárása volt ez a mennyei édesség, ami a banán és a karamell ötvözete egy kis mascarponés-tejszínes krémmel tetézve, csokoládéval megöntözve.
Hozzávalók 4 személyre:
5 dkg tejcsokoládé
5 dkg 70 %-os étcsokoládé
2,2  dl tejszín
1 doboz (390 g) cukrozott sűrített tej, amiből 2-3 óra alatt kitűnő karamell készíthetö. Recept itt vagy itt.
1 érett banán
2 dkg vaj
10 dkg darált keksz
5 dkg mascarpone
5 dkg krémsajt (pl Phildelphia)
kevés porcukor
A kétféle csokoládét apróra töröm, egy edénybe szórom és ráöntök 1,2 dl felforralt tejszínt. Addig kevergetem, amíg teljesen elolvad és a tejszínnel egynemű krémmé válik.Félreteszem hűlni.
A banánt meghámozom, feldarabolom, a karamellhez adom és az egészet pürésítem. (Kész a banoffee - banán+toffee!)
A vajat felolvasztom és hozzákeverem a darált kekszhez. Ezt a masszát elterítem 4 üveg tálka aljába. (Persze, lehet bármilyen tál, vagy pohár is. Kinek mi van...)
A banoffee-t (ha még maradt a kóstolgatásból) a kekszes alapra simítom. A mascarponét és a krémsajtot sima krémmé keverem és a felvert, maradék (1 dl) tejszínt óvatosan beleforgatom. (Aki édesen szereti tehet hozzá egy kevés porcukrot.) Ez kerül a banoffee-krém tetejére.
Végül a kihűlt csokoládéval megöntözöm.

vasárnap, december 30, 2012

Banán mousse/Bananenmousse

(Rezept unten auch auf Deutsch)
Ragyogó megoldás a már kissé megbarnult banánok hasznosítására. Gyors, egyszerű és nagyon finom... Bármilyen lekvár, zselé kíséretében csodás befejezése lehet egy ünnepi menünek (vagy csak egyszerűen "Zwischenmahlzeit"-ként, uzsonnára bekanalazni)...

Hozzávalók 4 személyre:
1 1/2banán
4 cl banánlikőr, vagy 2 ek tej
10 dkg porcukor
500 ml tejszín
2 tojás fehérje
1 csomag zselatinpor
őrölt fahéj tetszés szerint
A banánokat meghámozzuk, a likőrrel/tejjel és fahéjjal pürésítjük. A tejszínt 5 dkg cukorral, a tojás fehérjéket a maradék 5 dkg cukorral, külön tálakban, kemény habbá verjük.A zselatint vízgőz felett, kevés vízzel feloldjuk és összekeverjük a banánpürével. Először a felvert tejszínhabot, majd a tojáshabot is óvatosan hozzákeverjük. Kis üvegeket, vagy tálkákat folpack-kal kibélelünk és belekanalazzuk a krémet. 2-3 órára hidegre tesszük. Tálalás előtt tálkákra borítjuk, megöntözzük egy kevés banánlikőrrel vagy juharsziruppal (ez el is maradhat). Kedvenc gyümölcszselénkkel tálaljuk.

Zutaten für 4 Personen:
1 1/2 bananen 4 cl Bananenelikör oder 2 EK Milch
100 g Zucker
500 ml Sclagobers
 2 Eiweiß
1 Pck. Gelatinepulver
eine Prise Zimt
Bananen schälen. Mit Likör /Milch und einer Prise Zimt pürieren. Schlagobers mit 50 g Zucker und die Eiweiße mit der anderen 50 g Zucker steif schlagen. Gelatine mit wenig Wasser über Wasserdampf schmelzen und mit dem Bananenpüree vermengen. Das Schlagobers, dann denn Schnee unterheben. Gläser mit Durchsichtfolie auskleiden, Mousse einfüllen und 2-3 Stunden kalt stellen. Stürzen, mit Bananenlikör oder Ahornsirup übergießen. Mit Obstgelee servieren.

szombat, november 05, 2011

Banán-dió-datolya sütemény/Bananen-Walnuss-Dattel Kuchen

 
(Rezept unten auch auf Deutsch)

A tegnap esti baráti társaságot (és magunkat) leptem meg ezzel az elképesztően finom, szaftos süteménnyel. Kissé ugyan szkeptikus voltam, az olívaolaj és a tönkölybúza liszt okán, és rövid időre azon gondolkoztam, talán vajjal és sima liszttel helyettesítem. Szerencsére nem tettem, mert ez így lett perfekt. A tetejére szórt fenyőmag volt a "hab a tortán"...
Hozzávalók:
18 dkg tönkölybúza liszt
1 tk sütőpor
1 tk őrölt fahéj
1/2 tk só
12 dkg dió, durvára vágva
20-25 dkg datolya, durvára vágva
15-20 dkg barna cukor (ki, mennyire szereti édesen)
2 tojás
120 ml jobbfajta olívaolaj
4 kicsi, érett banán, péppé nyomva
1 tk vanília cukor
fenyő-, vagy napraforgómag
A sütőt 180 fokra előmelegítem, egy téglalap alapú, magasfalú süt
őformát (Kastenform) sütőöpapírral kibélelek.
A lisztet, sütőport, fahéjat és sót jól összekeverem, a diót és a datolyát is beleadom.
A tojásokat, olívaolajat és cukrot 3-4 perc alatt habossá verem. A banánpürét és vanília cukrot is belekeverem. (A massza nem lesz teljesen sima, a banán-darabkák láthatók, ez nem baj.)
A lisztes keveréket is hozzáteszem és belesimítom a formába. A tetejét megszórom a magokkal és 60 percig sütöm. Ha nagyon pirulna, sütöpapírral lefedem. 10 percig a formában, majd egy tortarácson teljesen hűlni hagyom. 5-6 napig friss marad, ha addig nem esszük meg, ami a sütemény történetében még nem fordult elő ;-) .

***
Zutaten:
180 g Dinkelmehl
1 TL Backpulver
1 TL Zimt (gemahlen)
1/2 TL Salz
120 g Walnüsse (grob gehackt)
100-250 g Datteln (grob gehackt)
150-200 g brauner Zucker
2 Eier

120 ml Olivenöl
4 kleine, reife Bananen (zerdrückt)   
1 TL Vanillezucker
Pinien- oder Sonnenblumenkerne
Ofen auf 180 Grad vorheizen. Kastenform mit backpapier auslegen. Mehl, Backpulver, Salz und Zimt gut mischen, die Nüsse und Datteln dazugeben. Eier, Zucker und Olivenöl 3-4 Minuten schaumig schlagen. Bananenpüree und Vanillezucker untermischen. Die Masse muss nicht glatt sein, es dürfen noch ein paar Bananenstücke sichtbar sein. Die Mehlmischung locker unterheben und alles in die lange  Kastenform füllen. Mit Pinienkerne bestreuen und im vorgeheizten Ofen ca. 60 Minuten backen. Ca. 15 Minuten abkühlen lassen und aus der Form lösen.