A következő címkéjű bejegyzések mutatása: darált hús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: darált hús. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, március 25, 2012

Sonkával töltött burgonyás gombóc fehérkáposztával/Fleischknödel mit Weißkraut

(Rezept unten auch auf Deutsch)
Az un. Fleisch- illetve Wurstknödel jellegzetes osztrák nemzeti ételnek számít. Szinte minden házikosztot (Hausmannskost-ot) kínáló étterem étlapján szerepel. Többnyire párolt savanyúkáposztával kínálják. Nekem a hétröl maradt egy jó fél fej fehér káposztám, hát ezzel variáltam. 

Hozzávalók:
80 dkg lisztes burgonya (héjában megfözve)
25 dkg liszt
1 nagy tojás
3 dkg búzadara (gríz)
2 tojás
20 dkg darált füstölt sonka
2 ek petrezselyem
4 ek vaj
40 dkg fehér káposzta (torzsa nélkül)
1/2 l marhahúslé
10 dkg húsos szalonna
2 tk köménymag
só, bors
A megfött burgonyát meghámozom, krumplinyomón átnyomom és még melegen a liszttel, grízzel, tojással és kevés sóval közepesen kemény tésztává gyúrom. Henger alakúvá formázom és 10 egyenlö részre vágom.
A darált sonkát szükség esetén kissé sózom, borsózom és kevés apróra vágott petrezselyemmel ízesítem. (Jó füszeres legyen!)
A tésztadarabokat laposra nyomkodom és mindegyikbe egy-egy adag darált sonkát csomagolok. Az így kapott gombócokat forrásban levö sós vízbe teszem, újra felforralom, majd a höfokot visszavéve  az enyhén gyöngyözö vízben alacsony höfokon kb. 20 percig fözöm.
A káposztát vékony csíkokra vágom, kissé besózom, 10 percig állni hagyom. A szalonnát apróra vágva kisütöm, felöntöm a marhahúslével. A kinyomkodott káposztát belekeverem és kb. 10-15 perc alatt puhává párolom. Sózom, borsózom, megszórom a köménymaggal.
A gombócokat egy szürökanállal kiveszem a fözövízböl, jól lecsöpögtetem és forró vajban megforgatom. Tálaláskor megszórom petrezselyemmel és a káposztára helyezve tálalom.
Guten Appetit!

Zutaten:
800 g Kartoffeln (mehlig kochend)
250 g Mehl
1 großes Ei
30 g Weizen - Grieß
Salz
2 Ei
200 g Selchfleisch (gekocht)
2 EL Petersilie (grob gehackt)
4 EL Butter
400 g Weißkraut (ohne Strunk)
1/2 l Rinderfond
100 g Frühstücksspeck
2 TL Kümmel (ganz)
Salz, Pfeffer
Die Kartoffeln kochen, schälen, passieren und noch warm mit Mehl, Grieß, Ei und etwas Salz zu einem mittelfesten Teig kneten. Daraus eine Rolle formen und in 10 gleich große Teile schneiden.
Die Teigstücke drückt man auseinander und füllt sie mit jeweils einer Kugel Fleischfülle. Knödel ins kochende Salzwasser legen, neuerlich zum Sieden bringen, darauf achten, dass sie nicht am Boden kleben und mit halb aufgelegtem Deckel bei schwacher Hitze 15-20 Minuten ziehen lassen.
Kraut in feine Streifen schneiden. Salzen. Speck klein schneiden und in einem Topf anschwitzen. Mit Rinderfond ablöschen. Das fest ausgedruckte Kraut untermischen und ca. 10-15 Minuten weich dünsten. Kraut mit Salz, Pfeffer und Kümmel würzen.
Butter erhitzen und die Petersilie einstreuen. Knödel mit einem Gitterlöffel aus dem Wasser heben, gut abtropfen lassen und in der Buttermischung schwenken. Kraut mit den Knödeln anrichten.

hétfő, január 09, 2012

Sherrys erőleves (consommé) sonkás palacsintabetéttel

Ezt a különlegesen finom levest elsősorban valamilyen ünnep alkalmából ajánlom, hiszen, bár eltér a szokásos húslevestől, mégis megadja a nap ünnepi hangulatát. A levesbetétet érdemes egy nappal a tálalás elött elkészíteni, a hűtőben a felhasználásig gond nélkül tárolható.
   
Hozzávalók 4 személyre:
1 l marhahúsleves alaplé
200 g marhahúsfasírt
2 tojásfehérje
1 babérlevél
néhány szem bors
a sonkás palacsinta betéthez:
1 dl tej
1 tojás
50 g finomliszt
csipet só
1 dl buborékos ásványvíz, vagy szódavíz
1 ek olaj
75 g főtt sonka
50 g créme fraiche (tejföl)
2 evőkanál friss fűszernövény (tárkony, turbolya, kapor)
valamint:
50 ml sherry
só, frissen darált bors
csipet szerecsendió
snidling
A marhahúslevest egy fazékba öntöm, a marhahúsfasírtot összekeverem a tojásfehérjével és hozzákeverem a mozsárban összezúzott babérlevelet és borsszemeket.
A fűszeres fasírtot a húsleveshez adom és közepes lángon, fedő nélkül, 45-50 percen át főzöm. Közben többször megkeverem.
A tejet a tojással, liszttel és a sóval egy tálban csomómentesre eldolgozom. Ezután hozzáadom az ásványvizet és legalább 1/2 órát pihentetem. Egy közepes átmérőjű serpenyőt az első palacsinta sütése előtt vékonyan kikenek olajjal, a maradékot a palacsintatésztába keverem.
A serpenyőt felforrósítom és adagonként megsütöm a palacsintákat (3-4 darab lesz. Előre elkészíthető, egymásra halmozva, lefóliázva, hűtőben tárolható.)
A sonkát ledarálom  és a créme fraiche-el, valamint a friss zöldfűszerekkel összekeverem . Ezt a keveréket a kiterített palacsintákra kenem.
A megkent palacsintákat összetekerem és 2-3 cm széles darabokra vágom.
A kész levest egy tiszta konyharuhán vagy egy sűrű szitán keresztül átszűröm, újra felforralom, sherryvel ízesítem, sózom, borsózom és reszelt szerecsendióval megszórom.
A forró levest a sonkás palacsinta betéttel tányérba szedem, megszórom frissen vágott snidlinggel és azonnal tálalom. 

vasárnap, december 13, 2009

Cukkini göngyöleg darált csirkehússal

Bár nem igazán télre való étel ez, de manapság már egész évben kapható a cukkini, így minden gond nélkül bármikor elkészíthetö. Finom frissen, de felmelegítve is a család egyik kedvence. Köretkét adható hozzá rizs, de mint mi is ettük, bagette-el is kitünö.
Hozzávaló 4 személyre:

2 kisebb, zsenge cukkini
2 gerezd fokhagyma
5 dkg reszelt trappista sajt
30 dkg darált csirkehús
2 tojás
1 ek mustár
2-3 ek zsemlemorzsa
olaj a tál kikenéséhez
3 dl húsleves
10 dkg reszelt trappista sajt (a tetejére)

A sütöt 200 fokra elömelegítem.
A cukkinit megmosom, hosszában vékonyan felszeletelem és forrásban levö sós vízben 2-3 perc alatt elöfözöm, lecsepegtetem.
A fokhagymát meghámozom és összezúzom.
A reszelt sajtot a darált hússal, az egész tojásokkal, a mustárral, a zsemlemorzsával összedolgozom, sóval, örölt borssal, fokhagymával ízesítem.
A húsos masszát 8 egyforma részre osztom és hosszúkás hengerré formázom, majd 2-2 cukkiniszeletbe göngyölöm.
Kiolajozok egy tüzálló tálat, a göngyölegeket a tálba fektetem. Ráöntöm a húslevest, meghintem reszelt sajttal és a sütöben 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.

szombat, november 28, 2009

Csöben sült tésztafészkek

Ez a szombat kicsit eltért a megszokottól, mert annyi elintézni valóm volt, hogy a fözésre most a szokottnál is kevesebb idöm maradt (leves kimarad). Valami gyors, könnyü (mondaná Max), de mégis különleges kellene. Egy kis vicek-vacak reklám füzetecskében, ami már majdnem a szemétbe landolt, láttam meg ezt a jópfa tésztaféleséget. Hát olyan finom lett, hogy hüüüüüü......ha. Viszonylag hamar elkészültem vele, jó ettünk, aztán rohantam, hogy el ne késsem az Ágival való találkámat, amit már nagyon vártam. Kicsit sétáltunk a gyönyörüen kivilágított Graben-en, és egy kellemes kávézás mellett a Café Griendsteidl-ben olyan jót diskuráltunk, mi blogosok, mintha már évek óta ismertük volna egymást. (Gondolom, erröl a hétvégi kirándulásáról majd részletesen beszámol a blogjában.)

Szóval, a recept 4 személyre,
hozzávalók:
1 fej hagyma
2 fokhagymagerezd
1-1 piros és sárga kalifornia paprika
11,5 ek olivaolaj
500 g darált marhahús
1 ek paradicsompüré
150 ml vörösbor
400 g darabolt héjatlan paradicsom
250 g linguini tészta (vagy spagetti)
só, bors
frissen darált chili
2 ek összevágott szurokfü (oreganó)
1 ek összevágott bazsalikom
6-8 apró paradicsom
150 g mozzarella

A hagymát és a fokhagymát megtisztítom és finomra-, a paprikákat kockákra vágom. 4 evökanál olajon üvegesre párolom öket, a darált húst hozzáadom és rövid ideig pirítom. Belekeverem a paradicsompürét és a vörösborral felöntöm. A darabolt paradicsomot is hozzáteszem és fedö alatt közepes lángon kb 20 percig párolom. Közben a tésztát enyhén sós vízben al dente kifözöm, 3,5 ek olivaolajjal összekeverem és fészekszerüen feltekerem öket. Legjobb erre a húskiszedö villát használni.
A sütöt (grill funkciót használva) 200 fokra elömelegítem.
A darálthússzószt sózom, borsózom, chilivel füszerezem és az összevágott zöldfüszerekkel összekeverem, majd egy tüzálló formába belesimítom. A tésztafészkeket a szószra helyezem és mindegyik közepébe egy apró paradicsomot helyezek. A maradék olajjal meglocsolom, sózom, borsózom. A kockákra vágott mozzarellával megszórom és kb 12-14 percre betolom a sütöbe.

hétfő, október 19, 2009

Töltött paprika



Ha töltött paprika, akkor természetesen a magyar, sárga színű zöldpaprikából. Ez itt Ausztriában szinte ismeretlen. A már otthon is kapható, kerek formájú, zöld színű, vastag húsú, kaliforniai paprikát töltik meg darált hússal. Bár az utóbbi években egyre több helyen kapható már itt is a magyar paprika, a háziasszonyok inkább a régi, megszokott recept szerint készítik. Osztrák barátaink ámulnak és bámulnak, mikor eléjük teszem a hazai töltött paprikát, amit anyósom receptje szerint készítek és az íze teljesen más, mint amihez ők hozzászoktak. Persze, az egésznek a titka a mi hazai, sárga színű zöldpaprikánk. Aztán meg csak eszik, eszik és  eszik...
Hozzávalók:
8 közepes nagyságú zöldpaprika

1-1,5 l paradicsomlé
40 dkg darált hús (lehet vegyesen marha- és sertéshús, esetleg csirkehús)
8 dkg előfőzött rizs
1 nagyobb fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2 kk pirospaprika
só, bors
2 szál zeller zöldje
3 ek olaj
1 ek liszt
 kristálycukor
Nem túl húsos paprikákat vásárolok, megmosom, kicsumázom őket, az ereket és magokat eltávolítom. A hagymát finomra vágom és 2 ek olajon megfonnyasztom, hűlni hagyom. A darált húshoz adom a hagymát, a rizst, a pirospaprikát, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sót és borsot, alaposan összedolgozom, és a paprikákba töltöm (nem túl szorosan, mert főzés közben a rizs megdagad és szétrepedhetnek a paprikák). Vannak receptek, ahol 1 tojást is beledolgoznak a töltelékbe. Én nem teszek hozzá, mert a tapasztalatom szerint e nélkül sokkal lágyabb, puhább lesz a töltelék.
Ami kimarad, abból gombócokat formálok.
A paradicsomlét kevés sóval, a cukorral és a zeller-zölddel felforralom. Beleteszem a megtöltött paprikákat (gombócokat) és lassú tűzön, félig lefedve puhára főzöm (kb 30 perc). Ha megfőtt, szűrőkanállal kiemelem a paprikákat a paradicsomléből, a zellert kidobom. A lisztből rántást készítek a maradék 1 ek olajjal (vagy csak egyszerűen összekeverem egy kevés vízzel), belecsorgatom a paradicsomszószba és pár percig szelíden forralom. Ha szükséges utánaízesítem, visszateszem a mártásba a paprikákat és éppen csak összerottyantom.
Friss, fehér kenyérrel szeretjük (jól lehet tunkolni).