A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eltevés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eltevés. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, szeptember 11, 2010

Zöldparadicsom-lekvár/Grüne Tomaten-Marmelade


(Rezept unten auch auf Deutsch)
Hát ez a lekvár színére nézve ugyan nagyban eltér a megszokott-tól, de állítom, írtó finom. A család elöször igencsak húzódozott töle, hogy mi ez, meg milyen a színe, de az elsö kóstolás után rögtön rákattantak.
Mint minden évben, az idén is, (így nyárutó derekán) rengeteg zöldparadicsom marad azon a pár tövön, amit a teraszon nevelek. Sajna, nincs már a napnak ereje, hogy beérlelje a szemeket. Eddig mindig savanyúságként landoltak az üvegekben, de idén valami mást szerettem volna velük kezdeni. Így jött az ötlet a lekvárhoz, amit jó ismerösöm rendszeresen készít, ám most én leptem meg vele a baráti kört.
Hozzávalók:
1 kg zöldparadicsom
1/2 kg cukor
2-3 szekfüszeg
1-2 citrom
csipet só
1 darab fahéj
A megmosott paradicsomokat viszonylag apróra összevágom, majd a cukorral és a sóval alaposan összekeverem. Néhány órára hüvösebb helyen állni hagyom, miközben idönként keverek rajta egyet. Ezután egy nagyobb fazékban, gyenge tüzön, gyakran kevergetve, sürüre fözöm (kb. 2-2,5 óra). Az utolsó negyedórában adom hozzá a citrom lereszelt héját, levét, a szekfüszeget és a fahéjat. Üvegekbe adagolom és szárazdunsztba teszem. Aztán lehet a barátokkal találgattatni, milyen gyümölcsöt kóstoltak. Senki nem jön rá...



1 kg grüne Tomaten
1/2 kg Zucker
2-3 Nelken
1 Zitrone
eine Prise Salz
1 Stange Zimt (nach Belieben)
Zubereitung:
Die grünen Tomaten relativ klein schneiden, mit Zucker und Salz vermischen. Dann abdecken, einige Stunden kühl stellen und ziehen lassen.
Anschließend in einen Topf geben und so lange kochen, bis man die gewünschte Konsistenz hat. Eine Viertelstunde vor dem Fertigwerden Zitronensaft (evtl. auch etwas abgeriebener Schale), Zimt und Nelken dazugeben. Marmelade vom Herd nehmen und sofort in heiß ausgekochte Einmachgläser füllen. Kühl und trocken lagern. Nun alle mal raten lassen, was es für ein "Obst" ist. Kommt niemand drauf, es schmeckt klasse.

kedd, július 13, 2010

Eper-málna lekvár fehér csokival/Erdbeer-Himbeer-Marmelade mit weißer Schokolade


(Rezept unten auch auf Deutsch)
Bár az eperszezon már lecsengett, hadd tegyek közzé még egy nagyon finom, szokatlan eperlekvár receptet, ami minket is meglepett.
Hozzávalók:
1 kg eper
250 g málna
1 tasak Dr. Oetker zseléfix szuper 3:1 (vagy lehet helyette 500 g Dr. Oetker Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre, de akkor nem kell más cukor)
350 g cukor
100 g fehér csokoládé
2 ek rum
Az epret megmosom, lecsepegtetem, szárát leszedem. Négyfelé darabolom és krumplitörövel kissé pépesítem, a málnát hozzáadom. A csokoládét apró darabokra vágom.
2 ek cukrot elkeverek a zseléfix-szel, a gyümölcshöz keverem, majd erös lángon felforralom. Hozzáadom a csokidarabokat és a cukor többi részét. Állandó keverés mellett 4-5 percig forrni hagyom. Leveszem a tüzröl és belekeverem a rumot. Jól zárható üvegekbe töltöm, 10 percre fejreállítom és szárazdunsztban egy napig hülni hagyom.




Zutaten:
1 kg Erdbeeren
250 g Himbeeren
500 g Dr. Oetker Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre
100 g Weiße Schokolade
2 EL Rum
Die Erdbeeren waschen, gut abtropfen lassen und vierteln. Himbeeren und Erdbeeren in einem Kochtopf mit Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre gut verrühren und diese Masse mit dem Stampfer ein wenig bearbeiten. Schokolade grob hacken. Die Früchte kochen bringen. Bei starker Hitze unter Rühren mindestens 5 Minuten sprudelnd kochen lassen. Kurz vor Ende der Kochzeit Schokolade unterrühren. Marmelade von der Kochstelle nehmen und den Rum einrühren. Danach sofort in die vorher heiß ausgewaschenen Marmeladengläser füllen, mit dem Deckel verschließen und ca. 10 Minuten auf den Kopf stellen. Danach umdrehen, mit einer Woll- oder Steppdecke zudecken und so vollständig abkühlen lassen.

hétfő, június 14, 2010

Gyömbéres eper-rebarbara dzsem/Erdbeer-Rhabarber-Konfitüre mit Ingwer

A tavalyi sikeres eperbefőzés után idén már természetes volt, hogy az anyósom kertjében termett gyönyörű eprek sorsa is a beföttesüvegekben teljesedik be. Valami újdonsággal szerettem volna kirukkolni, így hát került bele rebarbara és reszelt gyömbér is. Rettentően finom, pikáns lett és másnap már egy egész üveggel megettünk belőle friss magos kenyér kíséretében.
Hozzávalók:
1 kg eper
25 dkg rebarbara
50 dkg cukor (itt lehet kapni az Oetker-től, kimondottan eper eltevéséhez való cukrot - Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre. Ha ez nincs, akkor szerintem kell bele dzsemfix. Ebben az esetben én nem tettem hozzá.)
gyömbér (tetszés szerink, én kb 3 dkg-ot tettem bele)
1 biocitrom leve

Az epret lecsumázom, alaposan folyóvízzel leöblítem, negyedelem. A rebarbarát megmosva, lecsöpögtetve, hámozás nélkül apró darabkákra vágom. Egy nagyobb fazékba beleteszem a cukorral és a citrom levével együtt a gyümölcsöket. Összekeverem őket és 1/4 óráig állni hagyom. Ezután folyamatos keverés közben, magas hőfokon felforralom és legalább 5-7 percig főzöm. Belekeverem a finomra reszelt gyömbért. Az üvegeket kiforrázom és lecsöpögtetem, majd peremig töltöm a lekvárral. Mindegyiket lezárom, és a tetejére fordítva kb. 5 percig állni hagyom. Ezután vastag, meleg plédek, vagy párnák közé rakom az üvegeket és úgy hagyom teljesen kihűlni (száraz dunszt).



Zutaten:
1 kg Erdbeeren
250 g Rhabarber
500 g Dr. Oetker Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre
Ingwer (nach Geschmack)
1 Bio Zitrone

Den Rhabarber waschen und in kleine Würfel schneiden. Die Erdbeeren waschen, gut abtropfen lassen und vierteln. Früchte in einem Kochtopf mit Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre gut verrühren und diese Masse mit dem Stampfer ein wenig bearbeiten. Frisch gepressten Zitronensaft unterrühren und 10 Minuten ziehen lassen.
In einem ausreichend großen Kochtopf Wasser zum Kochen bringen und die offenen Marmeladengläser auskochen. Die Deckel ebenfalls auskochen. Beides zum Abtropfen auf ein sauberes Geschirrtuch legen.
Erdbeer-Rhabarber-Marmelade unter Rühren mit einem Kochlöffel zum Kochen bringen. Ca. 3 Minuten sprudelnd kochen lassen und dabei mit einem Kochlöffel umrühren. Ingwer schälen, fein reiben und beigeben. Die Marmelade so heiß wie möglich in die vorbereiteten Gläser füllen. Die Erdbeer-Rhabarber-Marmelade mit einem Deckel gut verschließen und die Gläser ca. 5 Minuten auf den Deckel stellen. Die Gläser wieder umdrehen und mit einer Woll- oder Steppdecke zudecken und so vollständig abkühlen lassen.

Bodzaszirup/Holundersirup

Rezept unten auch auf Deutsch

Bár már otthon elvirágzott, itt Ausztriában még a múlt héten is csodás virágokkal teli bodzabokrokat lehetett találni a zöldben. Igaz, errefelé általában 2-3 fokkal hűvösebb a levegő, ezzel magyarázható az eltolódás. Barátaink leptek meg minket a napokban egy teli vödör bodzavirággal, amiből aztán, mint minden évben, idén is szörpöt gyártottam. Valami elmondhatatlanul finom lett, mert a szokásosnál is több virágot raktam a vízbe. Kritikusaim egybehangzó véleménye szerint, ez lett eddigi pályafutásom legjobban sikerült bodzaszirupja.
Így készítem:
Kb. 25-30 bodza-tányérvirágot (amelyek nem az autópálya vagy valamilyen forgalmas út mellett nőttek) egy nagyobb edénybe rakok, ráöntök 2 liter hideg vizet, beledobálok egy szeletekre vágott biocitromot és egy napig és egy éjszakán át állni hagyom. Ezután valami nagyon finom anyagon keresztülszűröm egy lábasba és felmelegítem, miközben állandó kevergetés közben hozzáadok 2 kg cukrot és 5 dkg citromsavat. Addig kavargatom, míg teljesen felolvadnak. Egy kevés vizet külön edénykében felforralok és feloldok benne 1 csomag Dr. Oetker tartósítószert, amit aztán a sziruphoz keverek. (Ez el is maradhat.) Kiforrázott üvegekbe töltöm, és miután kihűlt ledugaszolom. Meleg napokon hideg csap- vagy ásványvízzel hígítva fenségesen üdítő ital.

***

Die Holunderblüten aus den höheren Teilen der Stauden pflücken und vorsichtig ausschütteln um ev. Verunreinigungen oder Insekten zu entfernen. 25-30 Blüten und 1 Zitrone (in Scheiben) mit 2 l Wasser 1 Tag und 1 Nacht ans Fenster stellen. Die Flüssigkeit gut abseihen, wieder in einen grossen Behälter füllen. Erwärmen und unter ständigem Rühren 2 kg Zucker und 5 dkg Zitronensäure einrühren und auflösen. Wenig Wasser separat zum Kochen bringen und 1 Sackerl Einsiedehilfe einrühren, auflösen und zum Sirup geben, dann in Flaschen füllen.
Mit kaltem Wasser, Mineralwasser oder in den Sekt ein wunderbares Sommergetränk!

vasárnap, június 06, 2010

Kovászos uborka/Salzgurken

(Rezept unten auch auf Deutsch)

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Végre megjött a meleg és a napsütés. Lehet kovászolni... Már nagyon vártuk, hiszen mindannyian odavagyunk a kovászos uborkáért és ez meleg nélkül nem megy (hacsak nem a sütőben vacakolunk vele, de persze az nem az igazi). Valami fantasztikus, mikor jó hideg és ropogtatva tüntetjük el őket sorban az üvegből. Nem is kell hozzá semmi más. Aztán meg csak csodálkozom, mikor a sült csülökhöz nincs már belőle...
Igyekszem a közeli kispiacon kisebb (10-12 cm-es) uborkákhoz jutni, ebből lesz az a koviubi, amit a lányok két falatra bekapnak. Van egy régi, óriási befőttes üvegem, ezt használom az eltevéshez. Az uborkákat alaposan megmosom, a végeiket levágom és hosszában kissé bemetszem őket, majd megismételem rajtuk ezt a metszést az ellenkező irányból, de a korábbira merőlegesen. Az üveg aljára teszek egy jó nagy csomag kaprot, erre kenyeret helyezek és elkezdem rakosgatni bele az uborkákat szépen, egymás mellé állítva. Teszek közéjük néhány gerezd fokhagymát is. A tetejére ismét kapor kerül és kenyér. A felöntő levet úgy készítem, hogy minden liter vízhez adok egy púpozott evőkanál sót. Ezt felforralom egy lábasban, hűlni hagyom egy ideig, majd még melegen az uborkára öntöm. (A lének a kenyeret is el kell lepnie.) Az üveget egy kistányérral lefedem és a napra teszem. 2-3 nap alatt készre érik. (Ha nagy a hőség és süt a nap, 2 nap, egyébként több kell neki.) Ekkor kiszedem a uborkát, a levet leszűröm, visszateszem bele ubikat, hűtőbe rakom és rájárunk ropogtatni...



Endlich Sommer, endlich Warm und endlich Salzgurkenzeit. Ich meine das Einlegen der Sommergurken, ungarisch kovászos uborka. Der Name kommt vom ungarischen Wort für Sauerteig (Kovász); denn diese Gurken werden nicht in Essig eingelegt und auch nicht durch Erhitzen haltbar gemacht, sondern verdanken ihren salzig-sauren Geschmack einer kurzen Milchsäuregärung. Dieses Gären von Gemüsen ist eine uralte ungarische Zubereitungsart, die das Hirten- und Reitervolk von seinen frühen Wanderungen aus Asien mitgebracht hat.
Das Rezept? Es ist sehr einfach.
Kleine Gurken, dick und krumm, werden gewaschen (Stiel mit einem Messer wegschneiden) und möglichst eng in ein Einweckglas gefüllt. Dazu kommen Knoblauch und 1-2 Bund Dill. Das Glas wird mit einer dicken Scheibe Brot abgedeckt. Die teilweise eingeschnittenen Gurken werden mit mäßig gesalzener und nach einmaligem Aufkochen abgekühlter (lauwarm) Salzlake übergossen. Es muss soviel Wasser hinzu gegeben werden bis die Gurken (und das Brot) gut bedeckt vom Wasser sind. Mit einem kleinen Teller verschlossen, dann in der Sonne stehen lassen. Nach zwei bis drei Tagen sind die Sommergurken fertig. Sie müssen noch knackig sein und auf keinen fall weich. Dann entfernt man das Brot und stellt das Glas mit einem Deckel verschlossen in den Kühlschrank. Die Gurken ißt man als Beilage oder einfach so zwischendurch.