A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér/Brot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér/Brot. Összes bejegyzés megjelenítése

hétfő, június 13, 2016

Mozzarellás kenyérke bazsalikommal és paradicsommal/Mini Brötchen mit Mozzarella, Tomaten und Basilikum

Rezept unten auch auf Deutsch

Végre sikerült kipróbálnom a szilikonos formámat, amiben 9 mini kenyérkét, vagy süteményt lehet egyszerre kisütni. Különösen örültem, hogy picknickre, strandra nagyon praktikus, hiszen minden egyszerre benne van, csak ki kell kapni a szatyorból és lehet majszolni...
Hozzávalók 9 kenyérkéhez:
5 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
20 dkg mozzarella
20 dkg sima liszt
3 tk sütőpor
4 tojás
1 dl olívaolaj+ olaj a forma kikenéséhez (a szilikonos formát nem kell kiolajozni)
2 marék fris bazsalikomlevél (durvára vágva)
só, bors
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.A paradicsomot lecsepegtetjük, (az olajat felfogjuk, mert később még szükségünk lesz rá) és apróra összevágjuk. A mozzarellát szintén lecsepegtetjük és kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. A lisztet a sütőporral elvegyítjük, hozzáadunk 3/4 tk sót és belekeverjük a tojásokat. Hozzáadunk 2 evőkanállal a paradicsom olajából és belekeverjük az olívaolajat is. Hozzádolgozzuk a paradicsomot, mozzarellát, bazsalikomot és erősen megborsozzuk.
A szilikonos (vagy más) formában elosztjuk a tésztát. A sütő középső rácsára helyezzük és 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.
A formából egy sütőrácsra borítjuk, hűlni hagyjuk és gyorsan bepakoljuk a strandszatyorba, különben mire visszafordulunk, már csak hűlt helyét találjuk :-D

***
Zutaten für 9 Brötchen:
50 g getrocknete Tomaten in Öl
200 g Mozzarella
200 g Mehl (glatt)
3 TL Backpulver
4 Eier
100 ml Olivenöl+ Öl für die Form
2 Handvoll Basilikumblätter
Salz, Pfeffer
Backrohr auf 180 Grad vorheizen. Tomaten abtropfen lassen und das Öl dabei auffangen. Tomaten klein hacken. Mozzarella abtropfen lassen und in ca. 1 cm große Würfel schneiden. Mehl, Backpulver und 3/4 TL Salz mischen und die Eier untermischen. Nach und nach 2 EL Öl von den getrockneten Tomaten sowie das Olivenöl unterrühren. Tomaten, Mozzarella und Basilikum unterrühren und den Teig kräftig mit Pfeffer würzen.
9 Mini-Kastenformen mit Öl einfetten (bei Silikon-Backformen kein Öl verwenden) und den Teig einfüllen. Auf mittlerer Schiene 25 bis 30 Minuten goldbraun backen. Herausnehmen und kurz abkühlen lassen. Die Brote aus den Formen auf ein Kuchengitter stürzen und auskühlen lassen.

péntek, március 04, 2016

Rozmaringos, paradicsomos, aludttejes ír cipó


Egy újságcikkben olvastam a napokban erről a kenyérről, persze, azonnal ráharaptam. Élesztő nélkül, viszonylag gyorsan finom, ízletes kenyérrel lephetjük meg a családot. A belevalókat a végtelenségig lehet variálni, szájíz szerint. Én most paradicsommal és rozmaringgal adtam neki egy kis mediterrán jelleget, de lehet friss tárkonnyal, pirított dióval, zabpehellyel, szezámmaggal stb. is bolondítani.
Hozzávalók:
225 g sima liszt
225 g tönköly liszt
1 tk cukor
csipet só
350 ml aludttej
1 tk szódabikarbóna
50 g szárított paradicsom
50 g parmezán sajt
2-3 szál friss rozmaringlevél
Először is szükségünk van egy tetővel bíró öntött vaslábasra (megteszi egy kerek, fedeles tűzálló jénai, vagy mázas cserépedény is), mert ebbe sütjük a kenyeret.  A sütőt 220 fokra kapcsolom és betolom a lábast. A cél, hogy forró legyen, mikor beletesszük a tésztát.
A liszteket a keverő/dagasztó gép edényébe szórom, hozzáadom a sót, cukrot és felöntöm az aludttejjel. Sima, lágy tésztává dagasztom (kb. 10-15 perc). Ezután hozzászórom a szódabikarbónát és további 2-3 percig keverem. Ezután beleadom az összevágott szárított paradicsomot, reszelt parmezánt és rozmaringleveleket. Ezt is elkeverem benne.
A tésztát enyhén belisztezett deszkára borítom, megformázom, éles késsel, nem nagyon mélyen, egy X-et karcolok a tetejére és dísznek ráhelyezek 1-2 rozmaring ágat.
Óvatosan kiveszem a sütőből a forró fazekat (konyhai kesztyű!), kicsit belisztezem belül az alját és belehelyezem a tésztát. Ráteszem a fedelet és becsúsztatom a forró sütőbe. 35 percig sütöm.
Ekkor kiveszem a sütőből (óvatosan, rettentő forró a fazék!), leveszem a fedőt és rácsra borítom a kenyeret, ahol hagyom kihűlni.

szerda, február 17, 2016

Pizza tekercs/Pizzarollen



Rezept unten auch auf Deutsch

Költözködés okán, valami olyat kellett főznöm/sütnöm, ami viszonylag gyorsan, menet közben bekapható. Így találtam rá erre az egyszerű, de nagyszerű, húsmentes pizzás tekercsre. Mivel még maradt kovászom a böjti-gyűrűből, örömmel nekiálltam. A költözködés lezajlott, a pizza tekercsek elfogytak. Mindenki örült...
Hozzávalók egy 28 cm átmérőjű sütőformához:
30 dkg búza liszt
1 tk só
1/2 tk nátriumbikarbóna (nátron, szódabikarbóna, sütőpor)
1/2 kocka élesztő
1 tk porcukor
150 ml langyos víz
2 ek napraforgó olaj
1 ek kovász (helyette lehet citromlé)
Töltelék:
20 dkg koktél-paradicsom
15 dkg mozzarella sajt
3 ek olívaolaj
3 ek pizzafűszer keverék
só, bors
Először összeállítom a tésztát. Ehhez A lisztet a sóval és nátronnal egy tálba alaposan összekeverem. A liszt közepébe egy nagyobb mélyedést csinálok. Az élesztőt összemorzsolom és ebbe a mélyedésbe szórom. Megszórom a cukorral az összemorzsolt élesztőt és kb. 5 ek langyos vizet rálocsolok. Az élesztőből, cukorból és vízből, valamint 2 ek lisztből (amit a liszt széléről hozzáveszek) egy teáskanállal friss kovászt keverek. (Köszönet Limarának itteni megakadásom feloldásáért!)
Egy konyharuhával letakarom, 15-20 percig kelni hagyom, mire hólyagozni kezd. Ekkor az összes liszttel és maradék vízzel összekeverem.  A napraforgó olajat és a régi kovászt (citromlevet) is hozzáadom. Belisztezett deszkán a tésztát kb. 5 percig dagasztom, míg szép sima lesz. Újra letakarom a konyharuhával és 1 órát meleg helyen kelni hagyom.
A töltelékhez a megmosott paradicsomot felezem (negyedelem) és a lecsepegtetett mozzarellát apróra összevágom. A tésztát belisztezett deszkán 1/2 cm vastagra kinyújtom és 2 ek olívaolajjal bekenem. Elosztom rajta a mozzarellát és a paradicsomot, megszórom a pizzafűszerrel, sózom, borsozom.
Feltekerem és 8-10 szeletre vágom.  Egy sütőpapírral kibélelt sütő/tortaformába helyezem őket és letakarva még 15 percig pihentetem.
200 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütöm. Mikor kiveszem a sütőből a maradék olívaolajjal még megkenem és friss melegen tálalom.

***
Zutaten für 1 Backform, Durchmesser 28 cm:
300 g Weizenmehl W700
1 TL Salz
1/2 TL Haus-Natron
1/2 Germwürfel
1 TL Staubzucker
150 ml lauwarmes Wasser
2 EL Sonnenblumenöl
1 EL Sauerteig oder Zitronensaft
Für die Fülle:
200 g Cocktail-Tomaten
250 g Mozzarella
3 EL Olivenöl
3 EL Gewürzmischung für Pizza
Salz, Pfeffer
Das Mehl mit Salz und Natron in einer Schüssel gründlich vermischen. In die Mitte des Mehls eine Mulde drücken, den Germ mit den Finger zerbröckeln und in die Mulde geben. Die Germkrümel mit dem Zucker bestreuen und mit ca. 5 EL lauwarmem Wasser beträufeln. Germ, Zucker und Wasser sowie etwa 2 EL Mehl vom Rand mit einem Teelöffel zum Dampfl verrühren.
Mit einem Küchentuch abgedeckt 15-20 Minuten rasten lassen, bis das Dampfl Blasen bildet.
Das Dampfl mit dem gesamten Mehl und dem restlichen Wasser verrühren. Öl und Sauerteig zufügen und alles mit einem Löffel verrühren. Den Teig auf der ganz leicht bemehlten Arbeitsfläche etwa  Minuten kneten, bis er glatt und schmeidig ist.
Den Teig mit einem Küchentuch abgedeckt an einem warmen Ort 1 Stunde rasten lassen.
Für die Fülle die Tomaten waschen, den Mozzarella klein würfeln, den Teig auf der bemehlten Arbeitsfläche zu einer etwa 1/2 cm dicken Platte ausrollen, mit 2 EL Olivenöl bestreichen, mit Tomaten und Mozzarella belegen und mit der Gewürzmischung bestreuen. Kräftig mit Salz und Pfeffer würzen.
Die Platte aufrollen und in 8-10 Scheiben schneiden. Teigscheiben in die befettete Backform legen und zugedeckt 15 Minuten gehen lassen.
Im vorgeheizten Backrohr bei 200 Grad 35-40 Minuten backen, dann herausnehmen, mit dem restlichen Öl bestreichen und frisch servieren.

hétfő, február 15, 2016

Böjti-hajlított/Fastenbeugel


Rezept unten auch auf Deutsch

Hamvazószerdán (teljesen véletlen, hogy erre a napra esett) Workshop-on vettem részt Anyahajóval a Gragger & Cie sütödében, ahol a böjti időszak tradicionális Fastenbeugel (böjtitekercsnek, böjtikarikának, böjtigyűrű-nek, böjti-hajlított-nak lehetne fordítani, a "beugen" szó "meghajlít"-at jelent), perechez hasonló, péksütemény készítésének titkaiba avattak be. Régi recept szerint a tészta lisztből, vízből, élesztőből és sóból áll. (Felső-Ausztrában még egy jó adag köménymagot is adnak hozzá, mondhatjuk ez az ottani bagel.)
Hozzávalók "emberi", 30 darabos adaghoz:
960 g búzaliszt
160 g rozsliszt
16 g malátaliszt (elhagyható)
16 g só
24 g köménymag (esetleg őrölt)
20 g friss élesztő
50 g kovász
0,4 l langyos víz
2,5 dl tej
Mindebből rugalmas, jó kemény, szép fényes tésztát dagasztanak (először lassan kell kezdeni a dagasztást, aztán lehet gyorsabban), amit kelni hagynak, felporciózzák 60 g-os darabokra, ezekből gombócokat formáznak. Pihentetik. A gombócokból 25 cm hosszú rudakat sodornak, karikára formázzák, a végeket összetapasztják. Megint pihentetik.
Egy nagyobb lábasban vizet forralnak, megsózzák és a gyűrűket a gyöngyöző vízbe teszik. (Egyszerre nem sokat, lehetőleg ne érjenek egymáshoz.) Kész, ha a karikák feljönnek a víz tetejére (kb. 30 másodperc). Ekkor kiszedik, lecsepegtetik őket és a sütőtepsire teszik. Nagyszemű sóval megszórják és a legmagasabb fokon sütőben 15-20 perc alatt készre sütik.
A legjobb frissen a sütőből.
Készíthető belőle Beugelsuppe. Ekkor a karikákat darabokra tépkedik, forró húsleves alaplével leöntik. Reszelt sajttal és sült hagymakarikákkal megszórva kínálják.

***
Die oberösterreichische Version des Bagels.
Nach alter Herstellungsweise formt der Bäcker den Teig aus Mehl, Wasser, Germ und Salz und legt den Ring zehn Minuten in siedendes Wasser. Dadurch entstehen Kruste und Kompaktheit. Danach wird er im Ofen fertig gebacken.
Zutaten für 30 Stücken:
160 g Roggenmehl Typ 960
960 dkg Weizenmehl Typ 700
50 g Sauerteig
16 g Salz
16 g Malzmehl
24 g Kümmel ganz
20 g frische Germ
1/4 Liter Milch
0,4 Liter Wasser lauwarm
Salz für Kochwasser und zum Bestreuen
ZubereitungAlle Zutaten erst langsam vermischen, dann kneten, bis ein elastischer Teig entsteht. Den Teig in Stücke zu je knapp 60 Gramm teilen und jedes zu einer Kugel formen. Vor Zugluft schützen, eventuell abdecken. Jedes Stück zu einem Ring formen: Etwa 25 cm lang ausrollen, Enden verbinden und nochmals über die Nahtstelle rollen, damit der Ring hält.
Man kann die geformten Beugel 15 bis 20 Stunden bei drei bis sechs Grad rasten (zu Hause: über Nacht im Kühlschrank). Vor dem Backen in kochendes Salzwasser geben, bis sie aufsteigen. Auf ein Blech legen und mit Salz bestreuen, solange sie noch feucht sind. Die Beugel backen von 15 bis 20 Minuten so heiß der Ofen hergibt, bis sie goldbraun sind.
Am besten frisch aus dem Ofen. Für eine Beugelsuppe werden sie in Stücke gebrochen, mit kochender Rindssuppe übergossen und mit geriebenem Käse und gerösteten Zwiebelringen serviert.

kedd, december 23, 2014

Tönkölylisztes gyökérkenyér dagasztás nélkül/Wurzelbrot aus Dinkelmehl ohne Kneten

(Rezept unten auch auf Deutsch) 
 
Gabojsza instrukciója alapján csodás gyökérkenyerek kerültek Advent második vasárnapján az ünnepi asztalra. Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki a dagasztás nélküli kenyeret szeretné kipróbálni...
Hozzávalók 2 gyökérkenyérhez:
25 dkg tönköly liszt
25 dkg búza liszt
5 g szárított élesztő
16 g só
4 dl langyos víz (illetve amennyit a liszt felvesz, inkább kevesebb, mint több)
A langyos vízben feloldom az élesztőt. Egy dagasztó tálba beleszitálom a kétféle lisztet és hozzáadom a sót. (Lehet a liszthez 8 tk pirított hagymát is keverni, csodás ízt ad ki!) Ráöntöm a vizet és laza mozdulatokkal annyira keverem csak össze, hogy a tészta összeálljon. Konyharuhával letakarom és huzatmentes helyen hagyom egész éjszakán át pihenni. Reggelre (kb. 12-14 óra múltán) csodálatosan megkel. Liszttel alaposan megszórt deszkára borítom, megfelezem és mindkettőt téglalap alakúvá formázom. A hosszanti oldaláról feltekerem, a végeket behajtom (hosszúkás rúdcipó lesz belőlük) és többször megtekerem, vigyázva, hogy a levegöt közben ne nyomjam ki belőle. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezem. Bekapcsolom a sütőt 250 fokra. 30 perc múltán (mikor a sütő teljesen felmelegszik) betolom a sütőlemezt a kenyerekkel a sütőbe, a sütő aljába dobok 4-5 jégkockát. (Gőz keletkezik és a kenyérkéink csodálatosan megemelkednek...) 30 percig sütöm ezen a hőfokon, majd a sütőt 200 fokra visszaveszem és további 15 perc alatt kész, ropogósra sütöm a kenyereket.
Két gyökérkenyér helyett lehet több, kicsi bucit is formázni.
***
Zutaten für 2 Wurzelbrot:
250 g Dinkelmehl
250 g Weizenmehl
5 g Trockenbackhefe
16 g Salz
400 ml lauwarmes Wasser
Hefe in lauwarmem Wasser auflösen. Mehl und Salz in einer großen Schüssel mischen. Hefewasser kurz mit einem Holzlöffel unter das Mehl rühren. Schüssel mit Frischhaltefolie gut verschließen. Teig ca. 12-14  Stunden bei Zimmertem­peratur gehen lassen (z.B. im kalten Backrohr).
Teig auf eine bemehlte Arbeitsfläche stürzen und mit einem scharfen Messer oder Spachtel in längliche Teile teilen. Nicht mehr kneten, dann würden die luftigen Blasen zerstört.
Die langen Teigrollen in die Hände nehmen und ca. 2-mal gegeneinander drehen oder auf der bemehlten Arbeitsfläche gegeneinander verdrehen. Auf ein leicht geöltes Backblech oder Backpapier legen.
Im auf 250 Grad vorgeheizten Ofen schieben und 3-4 Eiswürfel in den Ofen werfen. (Ich finde das besser als das kochende Wasser auf dem Ofenboden. Der Eiswürfel verdampft sofort und es kommt einem nicht gleich ein Schwall kochendheißen Dampfes entgegen, wenn man kochendes Wasser verwendet. Und man muss das Wasser nicht vorher erhitzen, sondern nimmt einfach einen Eiswürfel aus dem Gefrierfach.)  Nach ca. 30 Minuten, wenn die Kruste schön knusprig ist, die Hitze auf ca. 200 Grad reduzieren. Nochmal 15 Minuten backen.
Das Brot ist wirklich einfach zu backen, man muss sich nur die Zeit etwas einteilen. Es hat eine schön krosse Kruste und ist innen ganz weich und fluffig.
Man kann auch mehrere, kleine Brötchen backen

kedd, november 25, 2014

Dagasztás nélküli kenyér/Brot ohne Kneten

(Rezept unten auch auf Deutsch) 

Tudom,  már minden valamire való háziasszony megsütötte a maga DNK-jét (aki nem tudná: Dagasztás Nélküli Kenyér), de hát szégyen ide, szégyen oda, én csak most jutottam hozzá. Mondhatnám, a közeli pékségben mindenfajta, finomabbnál finomabb kenyereket és péksüteményeket kapni és ezért, eddig nem volt hozzá se érdeklődésem, se spurim. De hát most itt van és bár, ha muszáj dagasztok is, ez azért mégiscsak egyszerűbb volt... Köszönet Gabojszának, akitől a recept származik.
Hozzávalók:
1 kg búzakenyérliszt (Nagyi titka Búzakenyérliszt )
1 1/2 zacskó Alnatura bio sütőélesztő (vagy 1 zacskó normál szárított élesztő)
30 g só
8 dl langyos víz
A lisztet egy méretes tálba szórom, összekeverem az élesztővel, sóval és ráöntöm a vizet. Fakanállal összekeverem, csak épp hogy a száraz összetevők lazán összeálljanak. Ezután egy konyharuhával letakarom és huzatmentes helyre teszem pihenni (én a hideg sütőt választottam...). Otthagyom 12 órán keresztül. (Ezért jobb a tésztát este összeállítani, mert akkor másnap reggel már süthetjük is.)
Miután ennyi ideig kelt a tésztám, egy alaposan kilisztezett deszkán áthajtogatom. (Alulról felfelé, felülről lefelé, jobbról balra, balról jobbra. Nem kell megijedni, a tészta nagyon lágy, de ez így jó!) A formázott tésztát a hajtogatással lefelé egy konyharuhára teszem és betakarom. 30 percig hagyom pihenni.
Közben a sütőbe tolom a tetővel bíró öntöttvas fazekamat (megteszi egy kerek, fedeles jénai, vagy mázas cserépedény is) és a sütőt maximális hőfokra kapcsolva (250 fok), addig hagyom benne, amíg a sütő teljesen felmelegedik. Ekkor óvatosan kiveszem a fazekat, egy vágódeszkára helyezem és miután a fedelét is leveszem, beleborítom a lisztes kenyeret. Ráhelyezem a tetőt és a forró sütőbe visszatéve 30 percig sütöm. Ezután leveszem a fedőt, a hőfokot visszaveszem 220 fokra és további 25-30 perc alatt készre sütöm.
A sütőből kivéve rácson hagyom kihűlni. Finom, ropogós héjú, igazi "nagymamám kenyere".

***
Dieses köstliche Brotrezept ist so einfach, dass man den Teig nicht einmal kneten muss! Ganz simpel wird es in einem Topf gebacken und erfordert minimalen Arbeitsaufwand.
Zutaten:
1000 g Weizenmehl
1 1/2 Alnatura bio Trockenbackhefe
30 g Salz
8 dl lauwarmes Wasser
In einer grossen Schüssel Mehl, Hefe und Salz vermischen. Das Wasser dazugeben und mit einer Holzlöffel so lange rühren, bis sich die nassen mit den trockenen Zutaten zu einem lockeren Teig vermischt haben.
Mit einem Küchentuch abdecken und an einem zugfreien Ort (im kalten Backrohr) 12 bis Stunden aufgehen lassen.
Die Arbeitsfläche grosszügig mit Mehl bestäuben. Den Teig aus der Schüssel direkt aufs Mehl geben und  von jeder Seite her falten. Mit der Teignaht nach unten auf ein sauberes, stark bemehltes Küchentuch geben, grosszügig bemehlen und unter dem Küchentuch ca. 30 Minuten ruhen lassen.
Ein Gusseisentopf mit geschlossenem Deckel in den Ofen stellen und diesen auf 250 Grad vorheizen.
Den heissen Topf vorsichtig aus dem Ofen nehmen. Deckel abheben und den Brotteig direkt vom Küchentuch in den Topf stürzen. Mit Deckel während 30 Minuten in den heissen Ofen stellen. Deckel abnehmen und das Brot weitere 25 bis 30 Minuten goldbraun backen.
Das Brot aus dem Topf heben und auf Gitter auskühlen lassen. Es sollte am Schluss eine schöne Kruste haben und beim Klopfen auf die Unterseite hohl klingen.

szombat, március 29, 2014

Kenyérsaláta fetával/Brotsalat mit Feta

Rezept unten auch auf Deutsch

Iroda költöztetés utáni, "erőpótló" csoda... Hamar megvan és rettentő finom! Másnapra újra készült. Nekem természetesen a saláta egyik fénypontja az olívaolajos, ropogósra sütött kenyér volt.

Hozzávalók kb 4 személyre:
2 db paprika
25 dkg ciabbata (vagy hasonló jellegű kenyér)
10 ek olívaolaj
1 bio citrom
1 ek Taco mexikói fűszerkeverék 
3 szál újhagyma
10 fej retek
20 dkg aprószemű paradicsom (Cherry-paradicsom)
2-3 szál petrezselyem
3 szál menta
15 dkg feta sajt
1 db szív saláta
Kezdem a paprikával, amit negyedelek, az ereit kivágom és egy fóliára fektetve, a vágott felülettel lefelé, a sütőben 8-10 perc alatt meggrillezem, hogy a héja felhólyagosodjon.  Kiveszem a sütőből, egy nedves konyharuhával letakarom. 5 perc után  a paprika héját már gyerekjáték lehúzni! Ezután csíkokra vágom a paprika húsát.
A kenyeret viszonylag vékonyra felszeletelem, minden szeletet vékonyan bekenek olívaolajjal (ez kb 4 ek összesen). Egy sütőlapra téve betolom a sütőbe és aranybarnára grillezem. 
Az öntethez a citromot forró folyóvíz alatt lemosom, szárazra törlöm, a héját cirtomreszelőn lereszelem, és kinyomok belőle kb 3 ek levet. A maradék olívaolajba (6 ek) mindkettőt belekeverem, sózom és a mexikói fűszerkeverékkel összekeverem.
A zöldségeket megmosom, az újhagymát megpucolom és vékonyan felkarikázom. A retket a nagyságuktól függően negyedelem, vagy nyolcadolom, a paradicsomot megfelezem, a petrezselymet, mentát összeaprítom. A megpirított, és kihűlt kenyérszeleteket kisebb darabokra tépkedem, a salátát felcsíkozom és mindet egy nagy tálba halmozom. Óvatosan összekeverem, majd belemorzsolom a fetát és az öntettel megöntözöm. Azonnal tálalom, mert később a kenyér magába szívja a folyadékot és akkor már nem olyan ropogós. (Persze, akkor is nagyon finom!)
***
Vor allem das knusprige Brot, das mit Olivenöl goldbraun geröstet wird, macht den Salat zu einem Highlight.
Zutaten für 4 Personen:
2 Paprika (rot oder gelb)
250 g Ciabatta
10 EL Olivenöl
1 Zitrone
1 EL Taco mexikanische Gerwürzmischung
3 Jungzwiebeln
10 Radischen
200 g  Cherrytomaten
2-3 Petersilstängel
3 Minzestängel
150 g Fetakäse
1 Salatherz
Salz
Backrohrgrill vorheizen. Paprika halbieren, vierteln, putzen und mit der Hautseite nach oben auf ein mit Backpapier ausgelegtes Backblech setzen. Auf mittlerer Schiene ca. 8-10 Minuten rösten, bis die Haut schwarze Blasen wirft. Herausnehmen, die Paprika mit einem feuchten Tuch bedecken und abkühlen lassen.  Die Schale abziehen und in Streifen schneiden.
Die aufgeschnittenen Brote auf das Backblech legen, mit Olivenöl bestreichen und goldbraun backen. Abkühlen lassen und in Stücke brechen.
Für Salatdressing die Zitrone heiß abwaschen, trocknen und die Schale abreiben. Saft auspressen und alles mit restlichem Olivenöl (ca. 6 EL), Gewürzmischung und Salz gut verrühren.
Gemüse und Kräuter waschen, Jungzwiebeln putzen und in dünne Ringe schneiden. Radieschen in Viertel, Tomaten und Kräuter grob schneiden, Feta zerbröseln. Das Salatherz klein schneiden. Alles in einer Schüssel vermischen.
Dressing vorsichtig mit dem Salat vermischen und sofort servieren.

szombat, augusztus 20, 2011

Waldviertel-i kenyérleves/Waldviertler Brotsuppe

 
(Rezept unten auch auf Deutsch)

És még mindig egy harbach-i recept ...  Ez a leves, a neve után nem túlzottan izgalmas, mégis legalább egyszer meg kell kóstolni! Szinte minden nép konyhájának egyik ismert levese, ami sokszor igencsak eltér egymástól. Ebben az esetben tejjel készült.
Hozzávalók 4 személyre:
6 dkg toast- vagy fehérkenyér
5 dkg  barna, vagy feketekenyér
1 kis  fej hagyma
1 tk napraforgóolaj
1/2 l tej
400 ml zöldséglé
1 ek tejföl
só, köménymag, majoranna
A kenyeret felkockázom, a hagymát apróra vágom és az olajon megpárolom. A kenyérkockákat is hozzáadom és rövid ideig együtt pirítom. A tejjel és a zöldséglével felöntöm és addig hagyom rotyogni, míg a kenyér teljesen megpuhul. Kézi mixerrel pürésítem, a tejfölt is hozzákeverem és tetszés szerint ízesítem.
***
Zutaten für 4 Personen:
60 g Toast- oder Weißbrot
50 g Schwarzbrot
1 kleine Zwiebel
1 TL Sonnenblumenöl
1/4 l Milch
400 ml Gemüsesuppe
1 EL Sauerrahm
Salz, Kümmel, Majoran
Brot würfelig schneiden. Zwiebel fein hacken und in Öl anschwitzen. Brotwürfel dazu geben und kurz mitrösten. Mit Milch und Suppe aufgießen und so lange köcheln lassen, bis das Brot ganz weich ist. Anschließend Suppe pürieren, Sauerrahm unterrühren und mit den gewürzen abschmecken.

vasárnap, május 29, 2011

Pasztinákleves almával, feketekenyérrel, kakukkfüvel és rózsaborssal/Pastinakensuppe mit Apfel

(Rezept unten auch auf Deutsch)
 
Törökországból hozott rózsaborsom kipróbálására az alábbi különlegességet sikerült tegnap az asztalra tennem...

Hozzávalók 3-4 személyre:
50 dkg pasztinák
1 savanykás alma
1 hagyma
kb 4 szelet nagyon vékony, teljeskiörlésű, fekete kenyér (én pumpernickel-t vettem, ami egy vesztfáliai rozsdarából készült kenyér)
1 l zöldség alaplé
100 ml tejszín
1 tk rózsabors
1 tk friss kakukkfű
6 dkg vaj
só, bors
A megpucolt és finomra szeletelt hagymát 4 dkg vajon megpárolom, majd a megtisztított és felszeletelt pasztinákot hozzáadom és néhány percig együtt pirítom. A zöldséglével felöntöm és 15 percig lefedve csendesen főzöm.
Kissé kihűtöm és kézi mixerrel pürésítem. A tejszínt hozzákeverem. (Ha túl sürü, zöldséglével, vagy vízzel lehet hígítani.) Sózom, borsózom.
A belevalóhoz az almát meghámozom, magházát kivágom és felkockázom. A kenyeret szintén kis kockákra vágom és a maradék vajon megpirítom. Mehetnek bele a kakukkfű és az almadarabok,  még röviden keverek rajta néhányat, majd hozzáadom a rózsaborsot is. Tálaláskor a leveshez kínálom...



500 g Pastinaken
1 säuerliche Äpfel
1 Zwiebel
ca. 4 Scheiben Pumpernickel
1 l Gemüsefond
100 ml Sahne
1 TL rosa Pfeffer
1 TL frischer Thymian
60 g Butter
Salz, Pfeffer
Zubereitung:
Die Pastinakenwurzeln waschen, schälen und klein schneiden. Die Zwiebel schälen, würfeln und in 40g Butter andünsten, aber nicht rösten. Die Pastinaken dazugeben und kurz mitdünsten. Die Gemüsefon dazugießen.  15 Minuten zugedeckt köcheln lassen.
Abkühlen lassen und pürieren. Die Sahne unterrühren. Bei Bedarf mit Fond bzw. etwas Wasser weiter verdünnen. Mit Salz und Pfeffer abschmecken.
Für die Einlage, Äpfel schälen, Kerngehäuse entfernen und fein würfeln. Pumpernickel zerbröckeln, in restlichen 20 g Butter anrösten. Äpfel und Thymian kurz mitbraten, rosa Pfeffer zugeben. Beim Anrichten in die Suppe geben.