A következő címkéjű bejegyzések mutatása: málna/Himbeere. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: málna/Himbeere. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, augusztus 03, 2013

Csokoládé-málna tarte

Születésnap nálunk nincs torta nélkül. Meglepetésként, ha csak tehetem, igyekszem valami újabb "kreációval" előrukkolni. Az alapanyag rendelve volt, málna és csoki. Ebből aztán nem volt nehéz valami  finomságot összehozni. A torta, vagy inkább tarte, kissé ugyan eltér a megszokottól, hiszen inkább krém, mint tészta, jól behűtve, könnyen család kedvencévé avanzsálhat.

Hozzávalók 12 szelethez:
10 dkg vaj
12 dkg porcukor
csipet só
2 tojás
24 dkg liszt
4 dkg kakaó
krémhez:
34 dkg 60-70%-os csokoládé
370 ml tejszín
5 tojás sárgája
5,5 dkg finom kristálycukor
12,5 dkg málna
ezen kívül:
1 ek kakaó
25 dkg málna
A tésztához a puha vajat a porcukorral, sóval, kézi mixerrel alaposan kikeverem. Először a tojásokat, aztán a lisztet és a kakaót is hozzáadom.Jól összegyúrom, fóliába betekerem és 1 órára hűtőbe teszem.
Miután kivettem a hűtőből kb. 3 mm vastagra kinyújtom és egy 25 cm átmérőjű tortaformába terítem (amit előtte sütőpapírral kibéleltem) és 30 percre ismét visszateszem a hűtőbe.
A sütőt 180 fokra (alsó/felső sütés) előmelegítem. A hűtőből kivett tortaformát (a tésztával benne) kibélelem sütőpapírral és száraz babbal vagy rizzsel feltöltöm (vakon sütés). Erre általában azért van szükség, hogy a vastag töltelékkel beborított tészta alja biztosan átsülhessen és a tészta a tölteléktől ne ázzon el.(Ebben az esetben nem ez az ok.)
12-15 percig sütöm a tésztát, a rizst vagy babot a sütőpapírral eltávolítom, majd a tésztát még 10 percig tovább sütöm, míg ropogóssá válik.
A töltelékhez a csokoládét finomra összevágom és vízgőz fölött a tejszínnel állandó keverés mellett 2-3 perc alatt felolvasztom. Ekkor kiveszem a vízfürdőből és félrerakom. A tojás sárgákat a cukorral és 40 ml vízzel egy habverővel szintén vizgőz felett 3-4 percig verem, míg a massza sűrű és világos lesz. Ekkor a csokoládé masszát belekeverem  és kézi habverővel 5-6 perc alatt addig verem, míg kissé kihűl. A málnát a megsült torta aljára sorakoztatjuk, a tölteléket rákanalazzuk és szép egyenletesre elsimítjuk. 2-3 órára a hűtőben dermesztjük. Tálalás előtt kakaót szórunk rá és a málnát szépen elosztjuk rajta.

péntek, június 28, 2013

Málna-joghurt jégkrém

A világ legegyszerűbb fagylalt nyalókája...
Ha nincs forma az sem baj! Bármilyen pár darab, elhasznált, kisebb műanyag pohár és néhány teáskanál is megteszi. Mutatós és praktikus.
10 dkg málnát (epret, szedret stb...) pürésítek, összekeverem 4-5 evőkanál porcukorral (ki, milyen édesen szereti) és 2,5 dl joghurttal. 4 friss mentalevelet felaprítok, azt is hozzákeverem. A pohárkákat megtöltöm a krémmel. Egy keménypapírból kicsit nagyobb négyzeteket vágok ki, mint a poharak szája. Lyukat vágok a közepükbe és ezen keresztülhúzom a teáskanál nyelét. Tetszés szerint, a kanál szárát, vagy a másik végét belehelyezem a krémbe és a pohár szájáig lehúzom a kartont, hogy a kanalat a krém közepén tartsa és ne dőljön el, hiszen a fagyi ekkor még lágy.
Legalább 4 órára a mélyhűtőbe teszem.
Mielőtt kínálnám, pár pillanatra forró folyóvíz alá tartom, így könnyen kiemelhető a pohárból. Csúcs finom... :-)

csütörtök, október 18, 2012

Túrótorta málnával és bodzasziruppal/Topfenkuchen mit Himbeeren und Holundersirup

(Rezept unten auch auf Deutsch)
Ezt a tortát eredetileg Teca születésnapjára posztoltam, most jöjjön a recept is...
Hozzávalók:
2 tojás fehérje
10 dkg cukor
425 g túró
csipet só
4 tojás sárgája
1 bio citrom lereszelt héja
25 g liszt
vaj a forma kikenéshez
275 g málna (lehet mélyhűtött)
6 ek bodzaszirup
5 dkg fehér csokoládé
A sütőt 15o fokra előmelegítjük. A tojásfehérjét keményre verjük, majd hozzáadjuk a cukrot és további 2 percig verjük. A túrót, sót, tojás sárgákat, citromhéjat és lisztet simává keverjük és a óvatosan beledolgozzuk a felvert tojás fehérjét. A masszát egy kivajazott tortaformába (18 cm átmérőjü) simítjuk.
A sütő legalsó rácsán 45 percig sütjük. A kikapcsolt sütőt egy kanállal kitámasztjuk és a tortát hűlni hagyjuk. A tortát kivesszük a formából és egy tálra helyezzük. A málnát (ha mélyhűtött, előtte kiolvasztjuk) a tetejére szórjuk és meglocsoljuk a bodzasziruppal. A csokoládéból egy késsel vékony csíkokat gyalulunk, amivel a tortát megszórjuk és a mű máris tálalható.
Zutaten:
2 Eiklar
100 g Zucker
425 g Magertopfen
Prise Salz
4 Eidotter
fein abgeriebene Schale von 3/4 Biozitrone
25 g Mehl
20 g weiche Butter für die Form
275 g Himbeeren
6 EL Holunderblütensirup
50 g weiße Kuvertüre am Stück
Backrohr auf 150 °C vorheizen. Zwei Eiklar steif schlagen, dann den Zucker zugeben und noch ca. zwei Minuten weiterschlagen. Topfen, Salz, Eidotter, Zitronenschale und Mehl glatt rühren. Den Eischnee unterheben. Die Masse in eine gebutterte Springform oder in einen verstellbaren Backring (18 cm Durchmesser) füllen.
Im vorgeheizten Backrohr auf der untersten Schiene 45 Minuten backen. Den Kuchen im ausgeschalteten Backrohr bei leicht geöffneter Ofentür (einen Kochlöffel zwischen Ofen und Tür klemmen) auskühlen lassen.
Den Kuchen aus der Form lösen und auf einer Platte anrichten. Dann die Himbeeren darauf verteilen und mit dem Holunderblütensirup beträufeln.
Kuvertüre mit einem kleinen Messer in Raspeln abschaben, darüberstreuen und den Kuchen servieren.

szerda, április 13, 2011

Málnás-sajttorta/Himbeer-Cheesecake

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Regina születésnapi tortájának készült ez a különösen szaftos, pikáns ízű, nagyon finom sütemény. (Legjobb egy nappal a fogyasztás előtt elkészíteni.)
Hozzávalók kb. 12 szelethez:
5 dkg hideg vaj
10 dkg liszt
5 dkg + 20 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
só, 1 tojássárga
4 tojás
75 dkg Philadelphia natúr krémsajt (vagy más tejszínes krémsajt pl Exquisa)
12,5 dkg tejszín
5 dkg étkezési keményítő
30 dkg mélyhűtött málna
2 ek liszt
A lisztet, 5 dkg cukrot, 1 csomag vaniliacukrot, csipet sót, a tojassárgát és a kis darabokra vágott 5 dkg vajat gyors mozdulatokkal simára eldolgozom. (Szükség esetén 1-2 tk vizet is adok hozzá.) A tésztát liszttel megszórom és a tortaforma (egy 26 cm Ø kapcsos tortaforma, amit előzőleg kikenek, vagy papírral kibélelek) aljának megfelelő méretre kinyújtom, majd egy villával több helyen megszurkálom. Belehelyezem a formába a kinyújtott tésztát, és kb. 40 percre hidegre teszem. Közben a tojásokat, a 20 dkg cukorral és 1 csomag vaníliás cukorral 7 percig habossá verem. Hozzákeverem a krémsajtot, a tejszínt és a keményítőt, majd ugyanúgy a mélyhűtött málnát (nem felolvasztani!!).
A tésztaalapot  2 ek liszttel megszórom és a krémsajtmasszát elsimítom rajta. Előmelegített sütőben (elektromos sütö 175 °C/ légkeveréses 150 °C) a legalsó sínen, 1 1/4-1 1/2 órát sütöm. (Ha nagyon barnulna 1 óra után sütőpapírral lefedem) Késsel leválasztom a tortaforma oldaláról a tésztát és minimum 4 órán át a formában hagyom hűlni. Finom hozzá a Créme fraiche. (Én ehető virágokkal dekoráltam.)
***

Zutaten für ca. 12 Stücke:
100 g Mehl
2 Päckchen Vanillin-Zucker
1 Eigelb (Größe M)
1 Prise Salz
250 g Zucker
50 g Butter
300 g tiefgefrorene Himbeeren
4 Eier (Größe M)
750 g Doppelrahm-Frischkäse
125 g Schlagobers
50 g Speisestärke
2 EL Paniermehl
Mehl für Arbeitsfläche und Springform
Fett für Springform
Für den Boden Mehl, 1 Päckchen Vanillin-Zucker, Eigelb, Salz, 50 g Zucker und Butter in Flöckchen in eine Rührschüssel geben. Erst mit den Knethaken des Handrührgerätes, dann mit den Händen zu einem glatten Teig verkneten. Teig auf einer bemehlten Arbeitsplatte zu einem Kreis (26 cm Ø) ausrollen. Teig auf den Boden einer gefetteten, mit Mehl ausgestreuten Springform (26 cm Ø) geben, andrücken und mit einer Gabel mehrmals einstechen. Boden ca. 40 Minuten kalt stellen. Eier, 200 g Zucker und 1 Päckchen Vanillin-Zucker schaumig rühren. Frischkäse, Obers und Stärke zufügen und unterrühren. Himbeeren unaufgetaut darunterheben. Mürbeteigboden mit Paniermehl bestreuen, Käsemasse daraufgeben. Auf unterer Schiene im vorgeheizten Backofen (E-Herd: 175 °C/ Umluft: 150 °C) ca. 1 1/4 Stunden backen. Nach ca. 60 Minuten der Backzeit Kuchen mit Alufolie zudecken. Aus dem Ofen nehmen, auf ein Gitter setzen. Mit einem Messer vom Springformrand lösen und ca. 4 Stunden in der Form auskühlen lassen. Aus der Form lösen und auf einer Platte anrichten. Dazu schmeckt Crème fraîche.