A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sós sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, április 14, 2024

Pesztós-juhsajtos pogácsa

Egyszerű, finom, (majdnem) mindenkinek izlendő, egyharapásos sósban gondolkodtam. Ez lett belőle:
Hozzávalók (egy tepsihez elegendő):
20 dkg liszt
3,5 g szárított élesztő
20 dkg vaj
17 dkg juhtúró (csak ennyi volt a hűtőben ;-)
2 ek genovai pesztó
1 tojássárgája

1 tojás a kenéshez
A lisztet elvegyítettem a sóval és a szárított élesztővel. Összedolgoztam a vajjal, a juhtúróval, pesztóval és tojássárgájával. Puha, sima tésztává gyúrtam.
Folpackba csomagoltam és 2 órára hűtőbe tettem.
Egy lisztezett felületen kb. 2 mm vastagra kinyújtottam, majd a tészta felét a kissé felvert tojással megkentem.
A száraz részt ráhajtottam. Ezután a tésztát 90 fokkal elfordítottam és most is csak a felét kentem meg a tojással, majd a száraz részt ráhajtottam.
Ezután kb. 1 cm vastagra nyújtottam a tésztát és 3 cm átmérőjű pogácsa kiszúróval kiszaggattam.
A tetejüket a maradék tojással megkentem és előmelegített, 200 fokos sütőben aranybarnára sütöttem.
Napokig (hacsak közben el nem fogy) friss, finom rágcsa.

hétfő, április 11, 2022

Medvehagymás sajtos ropogós

Végre nálunk is itt a medvehagyma szezon. Persze, ilyenkor minden formában igyekszem bevinni a napi menünkbe, olykor-olykor egy, már régebbi receptem módosítása árán is. Ezt történt most a tekert sajtosommal is, amibe belevittem 2 marék felaprított medvehagymát, ezzel egészem más ízt adva az eddig kedvelt rágcsánknak.
Hozzávalók 2 tepsihez:
tészta:
250 g sima liszt
125 g vaj
1 tojás
1 kk só
1 tk süt
őpor
1 ek tej
töltelék:
125 g vaj
50 g emetáli sajt (lereszelve)
50 g füstölt sajt (lereszelve)
2 marék medvehagyma

1 tojás sárgája
A lisztbe elkeverem a sót, süt
őport, majd beledolgozom a vajat. Ezután hozzáadom a  tejet és a tojást. Mikor a tészta szép egynemű, 3 részre osztom, fóliába csomagolom és legalább 3 órára a hűtőbe rakom.
A töltelékhez a megmosott és leszárított medvehagymát aprítóban, vagy botmixerrel finommá aprítom. A vajat alaposan kikeverem a sajtokkal, sózom és elkeverem a medvehagymával.
A tésztákat téglalap formájúvá nyújtom, megkenem a krémmel és a hosszabbik oldalánál kezdve, szorosan feltekerem
őket. Fóliába csomagolom és pár órára a hűtőbe teszem. (Akár egy éjszakát is ott maradhat.)
A rudakat éles késsel vékonyan felszeletelem (3-4 mm), süt
őpapírral kibélelt tepsibe fektetem, tojássárgával megkenem és előmelegített, forró sütőben (200 fok, alsó-felső sütés) készre megsütöm.

csütörtök, január 14, 2021

Túrós pogácsa

Ez az a pogácsa, ami mindenkinek kell! (Apróséf oldalán találtam, kisebb változtatással magunk mennyiségére, szájízére igazítottam.) Fantasztikusan könnyű, légies, nagyon egyszerű és miután én most igazi, házi túróval készítettem, egyértelműen éreztem benne a túró enyhén savanykás zamata mellett az édeskés tejízt is. Persze, ha nem sikerül házi túróhoz jutni, gondolom, jobbfajta üzletivel is hasonló siker lesz. Igazán kicsi pogácsaszaggatóval érdemes dolgozni, így az ember egy falatra bekapja. Igazi bor,- sörkorcsolya... (tea mellé sem rossz ;-)
Hozzávalók:
1/2 dl tej
1 kk cukor
15 g friss éleszt
ő
25 dkg finom búzaliszt
1 dkg só
25 dkg vaj
25 dkg félzsíros tehéntúró
1 tojás sárgája
A langyos tejhez adjuk hozzá a cukrot és morzsoljuk bele az éleszt
őt. Egy szalvétával lefedve tegyük félre.
A lisztbe belekeverjük a sót és morzsoljuk el benne a vajat. Hozzáadjuk a túrót és az éleszt
őt, majd addig gyúrjuk, míg rugalmas tésztát kapunk. (Ha szükséges, adhatunk még hozzá egy kis lisztet.)
Fóliába csomagoljuk és 2-3 órára, de legjobb egy éjszakára, a h
űtőbe pihentetjük.
A sütőt melegítsük 200 fokra. Vegyük ki a tésztát és gyúrjuk ismét át. Nyújtsuk vékonyra, majd a felét kenjük le a tojássárgával és hajtsuk rá a másik, nem bekent tésztafelet.
Nyújtsuk megint olyan vékonyra mint el
őzőleg és újra kenjük meg a felét a tojássárgával, majd a száraz tésztafelet hajtsuk rá.
Végül nyújtsuk ki ujjnyi vastagra és egy kb. 4 cm átmér
őjű pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Tegyük sütőpapírral kibélelt tepsire, majd a tetejüket kenjük le a maradék tojással. Rövid pihentetés után a sütő középső sínere tolva 20-30 perc alatt süssük készre, míg a teteje szép világosbarna színt kap.
Abbahagyhatatlan...

szerda, december 30, 2015

Tekert sajtos

Ősrégi recept, mindig újra sütve. Napilapból ollózva, már megsárgult a papír, de a recept még mindig megállja a helyét a mai modern gasztrovilágban is...
Hozzávalók:
tészta:
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
1 tojás
1 mokkáskanál só
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál tej
töltelék:
12,5 dkg vaj

10 dkg reszelt sajt (jó, ha a fele füstölt sajt)
pirospaprika
őrölt kömény
harissza (elhagyható, de aki szereti a csípőset annak ajánlom - ide olaj nélkül kell, itt olvashatók az összetevők), vagy bármiféle csípős fűszer -

A tésztát összeállítom és három cipóba osztom. 1 órára hidegre teszem. Mindegyiket téglalap alapúra nyújtom. Elkészítem a tölteléket: kikeverem a vajat a reszelt sajttal, sóval. Egy harmadához piros paprikát keverek, a másik harmadához őrölt köményt, a maradékhoz meg valami csípős fűszert. A lapokat a masszákkal megkenem, felcsavarom, mint a beiglit és pár órára alufóliába csomagolva a hűtőbe teszem, hogy megkeményedjenek. A rudakat éles késsel vékonyan (kb. 3-4 mm) felszeletelem, süt
őpapírral kibélelt tepsibe fektetem, tojássárgával megkenem és forró sütőbe megsütöm.

péntek, június 17, 2011

Töpörtyűs pogácsa sárkányeregetéssel

Bár ez a pogácsa igazán a hűvösebb, barátságtalan téli hónapok jó befűtött szobájának uzsonnája, most mégis a múlt heti nyári piknik egyik rágcsálnivalójának készült. Nikol hívott össze néhányunkat (magyarok, akik Bécsben élnek és blogolnak) egy kellemes partira a Duna szigeten. A kissé szeles idő ellenére, ragyogó hangulat és jókedv kísérte a sárkányeregetős, traccsolós, kártyás összejövetelt. Folyt. köv. mindenképpen...

Hozzávalók a pogácsához:
30 dkg tepertő
50 dkg finomliszt
2,5 dkg élesztő
1+1 tojás
2,5 dl kefir (joghurt)
A tepertőt megdarálom, sóval és borssal elkeverem. A lisztet mélyebb tálba szitálom, összekeverem 1 tk sóval, belemorzsolom az élesztőt, majd hozzáadok 1 tojást és annyi kefirt, hogy közepesen kemény tésztát kapjak. Lisztezett deszkán összegyúrom, cipót formálok belőle, konyharuhával letakarom és 1/2 órát kelesztem. 
A megkelt tésztát lisztezett nyújtólapon 1/2 cm vastag téglalappá nyújtom és megkenem a tepertőkrémmel.
Összehajtogatom: először  felülről lefelé, majd alulról felfelé, bal harmadát felhajtom a tészta tetejére, a jobb harmadát pedig a tészta alá. Letakarom, 1/2 óra múlva megismétlem a nyújtást és a hajtogatást (összesen 4-szer, de mindig azonos irányba, hogy leveles legyen).  Kibélelek két sütőlapot sütőpapírral. Az utolsó hajtogatás után kb 2 cm vastagra nyújtom a tésztát, a tetejét késsel bekockázom és lisztbe mártogatott pogácsaszaggatóval kiszúrom. A sütőlapokra helyezem őket, tetejüket megkenem a maradék felvert tojással és előmelegített, 220 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütöm.

kedd, július 06, 2010

Tejfölös pogácsa / Sauerrahm Pogatsche


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Igaz, hogy ebben a melegben nem szívesen kapcsolom be a sütőt, de a hétvégén sos-ben kellett valami gyors, sós rágcsát varázsolnom és így nem volt más választásom. Szerintem, aki ennél egyszerűbb receptet ismer, az már csal. Elronthatatlan és nagyon finom. Egy harapással eltüntethető, nem morzsál. (Gyerekeknek kitűnő!) A recept eredetileg Zsuzsa nagynénémtől származik, de mivel oly népszerű a családban, szinte mindenki átvette már tőle.
A 35 dkg lisztet összedolgozok 25 dkg vajjal, 1 doboz zsíros tejföllel (2 dl) és sóval (kb. 1,5 tk), majd legalább 10 órát a hűtőben pihentetem. Kiveszem, újra jó alaposan átgyúrom és kinyújtom kb. 1 cm magasságúra. Kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatom és sütőpapírral bélelt tepsibe rakom. Tetejüket megkenem tojássárgájával (vigyázat, ne folyjon le, mert akkor nem jön fel magasra!) és 200 fokon, előmelegített sütőben 20-25 percig, szép pirosra sütöm. (Ki, hogy szereti, megszórhatja előtte köménymaggal vagy reszelt sajttal.)




Eine leckere Mehlspeise, die eigentlich unübersetzt ist, ist das Pogácsa. Diese kleine Appetithäppchen können so gut sein, dass man einfach nicht mehr aufhören kann sie zu essen. Die ungarische Pogácsa (Pogatschen) sind "Bier(Wein) rutschmacher" No 1. in Ungarn.
350 g Mehl, 250 g Butter, 200 g Sauerrahm, 1,5 TL Salz gut duchkneten. Im Kühlschrank mindestens 10 Stunde lang ruhen lassen. Auf 1 cm ausrollen, mit Pogatschenstecker kleine Pogatschen ausstecken und auf einen Backblech legen. Die Oberfläche mit Dotter bepinseln. Bei mittlere Hitze (200 Grad) schön goldgelb ausbacken.

vasárnap, december 27, 2009

Sajtos rúd

Bár még jó pár hét hátra van az óévből, lassan itt az ideje készülni a szilveszterre is, hogy ne kelljen mindent egy napon elkészíteni. A karácsonyi maradék, még meglehetősen friss süteményei és kekszei mellé igyekszem valami sós félével is készülni. Nálunk nincs szilveszter sajtos stangli nélkül. Többféle receptet kipróbáltam már, legutóbb Évike receptje alapján sütöttem. Nagy előnye, hogy nem lesz száraz és csuda ropogós! Egyszerű, gyors, finom sörkorcsolya. Sokáig eláll, bár erre még nem volt példa, mivel azonnal elfogy.

Hozzávalók:
60 dkg liszt
10 dkg reszelt ementáli sajt
35 dkg vaj
3 tojás sárgája
1 kanál tejföl
5 dkg élesztő
1/2 dl tej
Tetejére: tojás, sajt vagy köménymag

A lisztet, a sajtot, vajat összemorzsolom. A megfuttatott élesztőt, a tojások sárgáját, a tejfölt, sót hozzáadom és jól összedolgozom.
Hüt
őbe teszem és több órán át állni hagyom (pl. másnap reggelig). Ujjnyi vastagra nyújtom a tésztát, majd tojással megkenem. Derelye-, vagy pizzavágóval nagyon keskeny rudakat vágok belőle. A reszelt sajtba mártom  tojásos felükkel lefelé (ezt jobb módszernek találom, mintha a sajttal megszórnám).  200 fokos, előmelegített sütőben aranysárgára sütöm. Mártogatni is kiváló.

hétfő, október 12, 2009

Ági nagyi krumplis pogácsája

A havi rendszerességel történő hazalátogatásaink alkalmából mind a két nagymama igyekszik kitenni magáért és jobbnál-jobb falatokat tesznek az asztalra. Specialitások, amiket igazán jól csak ők tudnak megfőzni, megsütni. Ezek régi szakácskönyvek, szomszédasszonyok kipróbált receptjei a hagyományos magyar konyha szerint. Itt még zsírral főznek olívaolaj helyett, nem nézik a kalóriatáblázatot és a tányért telemerik, nem csak "odapöttyentenek" a látvány kedvéért.
Mamám egyik százéves receptje ez a krumplis pogácsa, amit annak idején valamelyik Nők Lapjából ollózott ki. A hűvös őszi napokon egy forró tea ugyanolyan jól csúszik rá, mint egy jéghideg sör a hűtőből.
Hozzávalók:
2,3 dkg élesztő
2-3 ek langyos tej
30 dkg liszt
10 dkg zsír
1 tojás
20 dkg héjában főtt tisztított, áttört és kihűlt burgonya
20 dkg reszelt Pannónia sajt
1 kk só
 Egy kisebb edényben az élesztőt elmorzsoljuk a langyos tejjel, szalvétával lefedve felfuttatjuk. A lisztbe beleszórjuk a sót, összegyúrjuk a zsírral, a felfuttatott élesztővel, egy 1/2 (!) tojással - a tojás másik felét félretesszük a kenéshez - , az áttört burgonyával és kb. 1/2 órát huzatmentes (pl. a kikapcsolt, hideg sütőben) helyen kelni hagyjuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, kisebb pogácsákat szaggatunk belőle, zsírral megkent (vagy zsírpapírral bélelt) tepsire rakjuk, tetejét megkenjük tojással, megszórjuk a sajttal és 200 fokos, előmelegített sütőben megsütjük. Egy tepsi lesz belőle.
Frissen az igazi!

vasárnap, szeptember 27, 2009

Sajtos rudak/Käsestangen

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Nagy családi összejövetelre voltunk hivatalosak a hétvégén. Az ajándék mellé persze én is akartam az asztalra tenni valamit, így esett a választásom a gyors és elronthatatlan, mindenki által kedvelt sajtos rúdra . Mindig nagy sikere van, soha nem marad belőle másnapra (a lányok nagy bánatára). Igazán több receptem is van hozzá, most ezt készítettem el. Azoknak ajánlom, akik akár több nap múlva is omlós sajtos rudat akarnak enni (feltéve, ha marad). Igazi sörkorcsolya... igaz volt, aki vörösbor ivott rá. Ebből az adagból kb. 3 nagy tepsi lesz. Ha többet akarunk, duplázni, vagy triplázni (!) kell a hozzávalókat.
Hozzávalók 3 tepsihez:
250 g vaj
310 g sima liszt
2-4 ek tej
1 nagy tojás
1 tojássárgája a kenéshez
250 g reszelt ementáli sajt (lehet hozzákeverni füstölt sajtot is, még finomabb vele!)
A liszthez hozzáadom a sajt 1/3 részét, a vajjal összedolgozom. Belekeverem a sót (nem kell spórolni vele!), majd a felvert tojással és tejjel összegyúrom. (Ha a sajt nagyon zsíros, elég 2 ek-lal beletenni és lehet további liszttel megszórni.) Folpack-ba csomagolva legalább 1-2 órán át a hűtőben hagyom pihenni. (Legjobb egész éjszakára ott hagyni.) Fél ujjnyira (vagy még vékonyabbra) nyújtom és a tojássárgájával, amit egy kevés sűrített tejjel hígítok, megkenem és megszórom a reszelt sajttal. Derelyevágóval keskeny rudakat vágok, melyeket kb. 8-10 centiméter hosszban még szeletelek. Sütőpapírral kibélelt tepsire rakom. 200 fokon, előmelegített sütőben, kb. 10-15 perc alatt készre sütöm.

Zutaten für ca. 3 Backbleche:
250 g Butter
310 g glattes Mehl
4 EL Milch
1 Ei
1 Dotter
250 g geriebene Emmentaler
Prise Salz
Butter, Mehl, 1/3 Teil von Käse, Ei und Milch mit einer Prise Salz zu einem glatten Teig verkneten und 1-2 Stunde im Kühlschrank rasten lassen. Anschließend 5 mm dick ausrollen, mit verquirlter Dotter bestreichen und mit dem Teigrad ca. 1/2 cm breite und 8-10 cm lange Stangerl schneiden. Das ganze mit dem rechtlichen Käse bestreuen und auf ein mit Backtrennpapier ausgelegtes Backblech legen. Im Rohr bei 200 Grad ca. 10-15 Minuten backen.