csütörtök, október 28, 2010

Meggyes clafoutis/Weichsel-Clafoutis

Miután idén engem is elkapott a befözési láz, nem kevés, lekvárral teli üveggel kellett megküzdenem, hogy ha nem is végleges, de ideiglenes helyükre kerüljenek a kamránkba. (Nincs idejük soká porosodni, a két lány saját háztartást vezet...) Ehhez azonban szabad polcok kellettek. Ezért aztán az utóbbi hetekben nagyon azon voltam, hogy azt néhány tavalyi, maradék beföttet (lekvár nem maradt hírmondónak sem tavalyról), ami valahogy kiesett a látókörömböl, (;-)) gyorsan feláldozzam a konyha mezején. Így lett nagy sikere egy hangulatos estén a kimagozott meggybeföttböl készült clafoutisnak, amit azóta már 2x prologálnom kellett.
Hozzávalók 4 clafoutis-hoz:
14 dkg piniamag (vagy hámozott mandula)
11 dkg vaj
14 dkg cukor
30 dkg lecsepegtetett meggy (befött)
5 dkg liszt
1 vaniliarúd kikapart belseje
2 tojás
100 ml tej
150 ml tejszín
2 ek méz
2 ek baracklikör (el is maradhat)
10 dkg piniamagot aprítógéppel finomra örölök. 2 dkg vajat felolvasztok és egy kenötollal kikenek 4 clafoutis formát (10-11 cm ø, kb. 125 ml ürtartalmú). 2 dkg cukorral megszórom öket, hogy a formák mindenhol cukrosak legyenek belül. A meggy 2/3-át elosztom bennük.
6 dkg vajat enyhén barnára pirítok. 6 dkg cukrot, a lisztet, az örölt piniamagot, csipet sót és a vaniliát egy edényben összekeverem. A tojásokat kissé felverem a tejjel és az olvasztott vajjal együtt a lisztes keverékhez adom. Ezt a masszát a meggyekre kenem, hogy mind a 4 formát kitöltse. A maradék meggyet is rájuk szórom.
A sütöt 200 fokra melegítem. A maradék vajat (3 dkg) is felolvasztom és a fennmaradó (4 dkg) piniamaggal és cukorral (6 dkg) összekeverem, majd a 4 clafoutis tetejére szétosztom.
A formákat a sütö legalsó rácsára helyezem és kb. 20-25 percig sütöm. Közben felverem a tejszínt, a mézet és a likört is hozzákeverem.
A clafoutis-okat kissé kihütöm és még langyosan a felvert tejszínhabbal tálalom. Biztos a siker!




Zutaten für 4 Clafoutis:
140 g Pinienkerne
110 g Butter
140 g Zucker
300 g Weichseln, abgetropft
50 g Mehl
1 Prise Salz
Mark von 1 Vanilleschote
2 Eier
100 ml Milch
150 ml Schlagobers
2 EL Honig
2 EL Marillenschnaps
100 g Pinienkerne im Blitzhacker fein mahlen. 20 g Butter in einem Topf schmelzen, vier feuerfeste flache Förmchen (10-11 cm ø, ca. 125 ml Inhalt) damit auspinseln, mit 20 g Zucker ausstreuen und zwei Drittel der Weichseln darin verteilen.
60 g Butter in einem Topf schmelzen und leicht bräunen lassen. 60 g Zucker, Mehl, gemahlene Pinienkerne, 1 Prise Salz und Vanillemark in einer Schüssel vermischen. Eier mit Milch verquirlen, mit der gebräunten Butter unter die Mehlmischung rühren, die Masse über den Weichseln verteilen und restliche Weichseln darüberstreuen.
Ofen auf 200 °C vorheizen. Die restliche Butter (30 g) schmelzen, mit den restlichen Pinienkernen (40 g) und dem restlichen Zucker (60 g) vermischen und auf den Clafoutis verteilen.
Clafoutis im unteren Drittel des Ofens ca. 20¿25 Minuten backen. Inzwischen das Schlagobers nicht zu steif schlagen, Honig und Marillenschnaps untermischen.
Clafoutis aus dem Ofen nehmen, kurz abkühlen lassen und noch lauwarm mit dem Schlagobers servieren.

vasárnap, október 17, 2010

Fűszeres birsalmalekvár/Würzige Quittenmarmelade

(Rezept unten auch auf Deutsch)
Birsalmasajtot Ági barátnőmtől minden évben rendszeresen kézhezkapunk, amihez én nem is kezdek, hiszen az övé úgyis utolérhetetlen. Ugyanakkor ilyenkor ősszel a közeli kispiacon nagy csábításnak vagyok naponta kitéve egy bizonyos standon árult birsalma hegy által. Így jött az ötlet egy saját birsalamlekvár kreációhoz. Ennek eredménye egy krémesen kenhető, igazán élvezetes, nem mindennapi ízvilágú, friss lekvár lett.
Hozzávalók:
1 kg birsalma
1/2 kg befőzőcukor, 2:1
4-5 szegfűszeg
1/2 tk ánizs (egyben)
2 szelet friss gyömbér
citromlé
kevéske rum
A birsalmákat folyóvízben alaposan megmosom, negyedelem és a magházukat éles késsel kivágom. Egy nagy lábasba dobom, mellé a szegfűszeget és az ánizst egy teásfilterben. 2 tk cukorral megszórom és annyi vízzel öntöm fel, hogy éppen ellepje a szeleteket. Felforralom és kb. 45 percig teljesen puhára főzöm. Ezután leszűröm (a teafiltert a fűszerekkel kidobom), a levet felfogom egy edényben. Az almát kissé hűlni hagyom, majd kézi mixerrel pürésítem. Egy fazékban ezt a pürét a befőzőcukorral, a citromlével (tetszés szerinti mennyiség), a reszelt gyömbérrel és kevés főzőlével felforralom. Állandó kevergetés mellett 20-30 percig rotyogtatom. Vigyázat, ha nem keverjük szanaszét fröcsköl! A vége felé egy kupica rumot is hozzáöntök, de csak éppen annyit, hogy a rum íze ne legyen érezhető. A kész lekvárt az alaposan kiforrázott üvegekbe töltöm, 5 percre fejre állítom, majd dunsztba teszem másnapig. Ha kihűltek címkézem, aztán kenyérrel, kaláccsal megesszük.



Zutaten:
1 kg Quitten
1/2 kg Gelierzucker, 2/1
4-5 Nelken
1/2 TL Anis, ganz
2 Scheiben Ingwer
Zitronensaft
1 cl Rum
Quitten waschen, vierteln, entkernen. Nicht schälen. In einen großen Topf geben, mit Wasser bedecken. Jetzt kommen noch die Nelken, Anis in Teefilter und 2 TL Zucker dazu. Alles gut mischen. Topf zum Kochen bringen und unter öfterem Umrühren ca. 45 Min. richtig weich kochen. Vom Feuer nehmen, in ein Sieb schütten, den Saft auffangen.
Die weiche Quitten etwas abkühlen lassen, mit einem Pürierstab eine sämige gleichmäßige Mousse zubereiten. Geht zur Not auch in einem guten Mixer, braucht man noch etwas Saft. Den Gelierzucker wie auf der Packung angegeben mit 1 Liter der Quittenmousse verarbeiten. Den Ingwer schälen und klein reiben, mit Zitronensaft und wenig Kochsaft zum Quittenmousse geben. 20 bis 30 Minuten gut durchkochen. Es ist wichtig, ständig zu rühren! Vor dem Ende der Kochzeit mit wenig Rum abschmecken.
Die fertig gekochte Marmelade in heiß ausgespülte Marmeladengläser füllen, dicht verschließen und später labeln. Die Marmelade streicht sich cremig aufs Brot und ist ein wahrer Genuss.

kedd, október 05, 2010

Upma couscous-sal/Couscous Upma

Ez egy nagyon finom, indiai vegetáriánus recept, ami bár hús nélküli, még a ház férfi tagját is megadásra kényszerítette. Mint utána olvastam, végtelen sok variációban elkészíthetö. Én a búzadarát couscousszal helyettesítettem és egy kis mazsolát is hozzádobtam.
Hozzávalók:
1 kis fej vörös hagyma
3 ek olivaolaj
1 tk mustármag
1/2 tk örölt chili
180 g couscous
100 g kínai kel
50 g kesudió
150 g zöldborsó (mélyhütött)
30 g mazsola
2 ek koriander
A meghámozott hagymát apróra vágom. Egy wokban vagy serpenyöben felforrósítom az olajat és a mustármagot kb. 2 percig közepes lángon pirítom. Ha már pattogni kezdenek, a chilit és a hagymát is hozzáadom és további 5 percig hagyom a tüzön. Hozzáadom a couscoust és még 5 percig pirítom, míg a couscous szemek enyhén barnás színt kapnak. A hömérsékletet lejjebb veszem és annyi forró vízzel, amennyi a couscous csomag leírásában szerepel, nyakonöntöm. Lehúzom a tüzröl és hagyom, hogy a vízet magába szívja.
Közben a kína kelt megmosom és keskeny csíkokra vágom. A kesudiót szárazon egy serpenyöben megpirítom. A kínai kelt, a kesudiót, a felengedett zöldborsót és mazsolát a couscoushoz heverem, sóval ízesítem és további 5 percig hagyom összeérni az ízeket. Friss korienderrel megszórva tálalom.
Zutaten:
1 kleine rote Zwiebel
3 EL Olivenöl
1 TL Senfkörner
1/2 TL Chili a. d. Mühle
180 g Couscous
100 g Chinakohl
50 g Cashewkerne
150 g Erbsen, aufgetaut
30 g Rosinen
2 EL KorianderSalz
Zwiebel schälen und fein hacken. Öl in einem Wok oder einer großen Pfanne erhitzen und die Senfkörner 2 Minuten bei mittlerer Hitze darin anrösten. Wenn sie zu springen anfangen, Chili und Zwiebel dazugeben und 5 Minuten anbraten. Couscous zugeben und weitere 5 Minuten rösten, bis die Couscous-Körner leicht gebräunt sind. Hitze reduzieren, heißes Wasser nach Packungsanleitung dazugießen, Topf vom Herd ziehen und warten, bis das Wasser aufgesogen ist.
Währenddessen Chinakohl waschen und in feine Streifen schneiden. Cashewkerne in einer trockenen Pfanne goldbraun rösten und abkühlen lassen.
Chinakohl, Cashewnüsse, Erbsen und Rosinen unter das Couscous mischen, mit Salz abschmecken und 5 Minuten ziehen lassen.
Koriander hacken und direkt vor dem Servieren unter das Upma mischen.

szerda, szeptember 29, 2010

Minopolis, a gyerekek városa

A múlt szombaton egy nagyon jópofa dologba csöppentem. Keresztfiammal egy egész délutánt töltöttünk egy igazi, müködö, gyerekek számára létrehozott városban.
A bécsi Minopolis – az egyetlen ilyenfajta létesítmény Európában. 25 állomásán a gyerekek megtapasztalhatják a nagybetüs élet jellemzö helyzeteit, különbözö szakmákat próbálhatnak ki.
A városban az idelátogató 4-12 évesek fizetésért dolgozhatnak vagy szolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyekért természetesen fizetniük kell. A felnöttek nem léphetnek be az állomásokra, ahol a dolgok történnek, csupán nagy üvegfalakon keresztül leshetik csemetéik szorgoskodását. Nekik két kávézó és padok sokasága nyújt kellemes pihenést, miközben a gyerköcök a különbözö aktív pontok között rohangásznak, hogy le ne maradjanak valamiröl. Gyerekek dolgoznak a boltokban, a rendörségen, a pékségben, a bankban, a kórházban és ök azok is, akik vásárolnak, jogosítványt szereznek, vagy fodrászkodnak.
A belépöket elsöre egy Raiffeisen Bank fogadja, ahol mindenki megkapja a kezdö apanázst, 100 Eurolino-t. A nap végén aztán a bankkontójára ráteheti a megmaradt pénzét és egy kontokivonatot kap bankkártyával, amivel aztán a legközelebbi látogatás alkalmával megint leveheti kontójáról ezt az összeget.
Rengeteg bolt, üzlet, üzem van . (A város két szinten helyezkedik el.) Az életszerüséget növeli, hogy a bank – Raiffeisen, a bolt – Billa, a pékség – Ströckl stb.
A polisz kivitelezése nagyon szép, sok érdekes aktivitással, és persze oktatási anyaggal.



A tüzoltóságnál például részletesen elmesélik, hogy mit csinálnak a tüzoltók. Az elöadás végén a gyerekek teljes menetfelszerelésben kivonulnak (szirénázó tüzoltóautóval!) az “esethez” és fecskendövel eloltják a tüzet. A tüz persze nem igazi, de a víz igen. Mondanom sem kell, ez az egyik legnagyobb érdeklödést kiváltó állomás.
A tisztasági vállalatnál szemetesautóval begyüjtik a szemetet a kitett szemetesládákból, majd utána szétválogatják papírra, fémre, bio-ra stb.
Az orvosnál gyerekeket gondoznak, ápolnak.
A jogosítvány megszerzését szemvizsgálat elözi meg, amit a kórházban szintén gyerekek végeznek el, csak ezután mehet a delikvens a tanpályára. Akinek megvan jogosítványa, vezetheti a szemetes autót. Az üzletek ajtaján olvasható, hol, milyen állásra keresnek munkaeröt és a munkaerö kiközvetítönél is lehet érdeklödni. Az újságnál (Kurir) például közvélemény kutatót és újságárust. A pékségben süteményt sütnek és persze a végeredményt is a kicsinyek eszik meg.
A fodrászatból mindenki más színü hajjal jön ki (!), a pizzás sláger szakma, az építkezésen pedig a jövö építésze rakja a téglát (müanyag) és daruzik.
Egyik kedvencünk a Billa bevásárló bolt volt. A vásárló bevásárol, (az eladó adja a péksüteményt, felvágottat, a többi a polcokról elvehetö), a pénztáros blokkolja az árut (van nyomtatott blokk és vonalkód olvasó(!)), majd elveszi a pénz (esetleg visszaad), az árufeltöltö pedig mindent visszapakol. A vásárló fizet a pénzével, a pénztáros, az eladó és az árufeltöltö fizetséget kap munkájáért.
Érdekes volt látni, hogy a gyerekek mennyire komolyan vették a feladatokat. Hihetetlen volt, hogy a városhoz tartozó felnött játékosok is mennyi odaadással tették a dolgukat, minden eröltetéstöl mentesen .
Összesen vagy hat óra vég nélküli akcióban volt részünk és mondhatom, mindketten teljesen lefáradtunk a sok élménytöl és rohangászástól. Nagyon sajnáltam, hogy lányaim még nem élvezhették ezt a tényleg szórakoztató-okító “találmányt”. De talán majd az unokák…
A Minopolis Bécsben a Cineplexx központban található a Reichsbrücke mellett.
www.minopolis.at

hétfő, szeptember 27, 2010

Gesztenyekrémleves/Maronirahmsuppe

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Beköszöntött az ősz tarka színeivel, jellegzetes ízeivel. Érik a gesztenye és nagy örömömre már kapható. Beszerzése során a nagyszemű, fényes héjú, sötétbarna fajtákat keresem. Ezek hűvös, száraz helyen tárolva hónapokig eltarthatók. Nagy előnye, hogyha köretnek, tölteléknek, levesnek szánom, akkor süthetem vagy főzhetem is. Hideg téli estéken egy közös pucolás-rágcsálás szerintem felülmúlhatatlan. Az illatokról nem is beszélve.
Az elmúlt hetekben időszűke miatt igyekeztem elsősorban olyan hétvégei menü sort összeállítani, ami tükrözi az évszak hangulatát, finom, szépen tálalható, de lehetőség szerint egyszerűen és hamar elkészíthető. Ilyen volt ez a gesztenye alapú, különleges krémleves, ami után már nem is akartunk mást enni...
Hozzávalók 4 személyre:
20-25 darab sült gesztenye
1 kisebb fej hagyma
1 rozmaring ág
1/8 l tejszín
8 dl zöldség alaplé
2 dl csirke alaplé
1 ek földimogyoró olaj vagy más, lehetőleg semleges ízhatású olaj
só, bors
A gesztenyét egy tálba helyezem és annyi vizet öntök rá, hogy éppen befedje. 1 órán át hagyom ázni őket (így megszívja magát egy kis nedvességgel, zamatosabb lesz, és lényegesen könnyebben kezelhető), majd leöntöm róluk a vizet. Egy éles késsel a gesztenyék domború oldalát keresztirányban bemetszem, olyan mélyen, hogy átvágjam vele a héjukat, de belül épen maradjanak. Egyenletesen beleterítem őket egy tepsibe, egy kicsit megspriccelem vízzel és a legmelegebb fokozatra előmelegített sütőbe tolom. Kész, ha a metszés mentén a héjuk felpöndörödik és könnyen levehető. (Aki lusta sütni, vehet készre sütöttet.)
Ezután a gesztenyét és a hagymát megtisztítom. A hagymát apróra vágom, majd a gesztenyével és a rozmaring ággal együtt olajban enyhén megpirítom. Tejszínnel és az alaplével felöntöm és kb. 20 percig gyengén rotyogtatom.
A rozmaringot kihalászom (persze a levelecskék szerteszét úszkálnak, mert leáznak az ágról!) és a majdnem kész levest kézi mixerrel, vagy turmixgéppel pürésítem. Egy szűrön átszűröm, sóval és borssal ízesítem. (Ha a leves túl sűrűnek találtatik, kevés zöldséglével hígítandó.)
Elképesztően finom!
***
Nein, Maronisuppe schmeckt nicht trocken-mehlig, wie vielleicht eine nicht so gute Edelkastanie vom Röster. Die Maroni schmeckt hier nicht dominant, bringt aber eine angenehme, hintergründige Süße mit. Mahlzeit!
Zutaten für 4 Personen:
20-25 Maroni
1 klene Zwiebel
1 Rosmarinzweig
1/8 l Schlagobers
2 dl Hühnerfond
8 dl Gemüsebrühe
1 EL Erdnussöl oder anderes, neutrales
Salz, Pfeffer
Maroni einschneiden und im Backrohr bei 220 Grad etwa 10 bis 20 Minuten braten, bis sich die Schalen lösen lassen. Maroni und Zwiebel schälen, Zwiebel klein schneiden. Maroni, Zwiebel und Rosmarin in Erdnussöl leicht rösten. Mit Schlagobersund Fond aufgießen und 20 Minuten leicht köcheln lassen.
Den Rosmarin entfernen, die Suppe mit dem Stabmixer pürieren, durch ein Sieb streichen und mit Salz und Pfeffer abschmecken. (Wenn die Suppe dicklich und sämig, kann man mit weiterer Gemüsebrühe verdünnen.)
Sie schmeckt wunderbar!

vasárnap, szeptember 19, 2010

Mustárszószos töltött gomba (37. VKF!)

Nagyon szeretjük a gombát és esszük is mindenféle formában. Irigylem azokat, akik értenek hozzá és saját maguk szedik. Én leginkább a boltban vásárolom, kivéve, ha gombász barátaink meglepnek egy-egy kosárka saját szedésü friss gombával. (Ez a recept is tölük való...)
A csiperkét gyakran készítem, hiszen szinte minden évszakban kapható. Különösen töltve kedvenc, variálható szószokkal.
Ennek a gombareceptnek a különlegességét elsösorban a mártás, illetve a töltelék különbözö zöldfüszereinek íze adja.
Személyenként számítva 3-4 tölteni való, nagyobb csiperke gombafejet megtisztítok és kevés olajjal kikent, tüzálló tálba rakok .
A töltelék mennyiségétöl függöen néhány szelet barna kenyeret összemorzsolok, hozzákeverek jó sok reszelt parmezánt, vagy másféle erös izü, kemény sajtot, valamint éppen kéznél levö, felaprított, friss levélfüszert (petrezselyem, kakukkfü, majoranna, tárkony stb). Beleadok (ízléstöl függöen) néhány megpucolt és összenyomott fokhagyma gerezdet és annyi puha vajat, hogy az egész összeálljon. Ezt a tölteléket belenyomkodom a gombafejekbe és elömelegített sütöben szép pirosra sütöm öket.
A szószhoz egy doboz (2 dl) tejszínt felöntök feleannyi húslevessel (lehet kockából is), kevés sherryvel és állandó kevergetés mellet addig fözöm míg besürüsödik. Hozzákeverek 1-2 teáskanál dijoni mustárt, sózom, borsózom, csipet cukorral és kevés citromlével ízesítem.
A gombafejeket ezzel a mártással leöntve tálalom. Köretként párolt rizst adok.

szombat, szeptember 11, 2010

Zöldparadicsom-lekvár/Grüne Tomaten-Marmelade


(Rezept unten auch auf Deutsch)
Hát ez a lekvár színére nézve ugyan nagyban eltér a megszokott-tól, de állítom, írtó finom. A család elöször igencsak húzódozott töle, hogy mi ez, meg milyen a színe, de az elsö kóstolás után rögtön rákattantak.
Mint minden évben, az idén is, (így nyárutó derekán) rengeteg zöldparadicsom marad azon a pár tövön, amit a teraszon nevelek. Sajna, nincs már a napnak ereje, hogy beérlelje a szemeket. Eddig mindig savanyúságként landoltak az üvegekben, de idén valami mást szerettem volna velük kezdeni. Így jött az ötlet a lekvárhoz, amit jó ismerösöm rendszeresen készít, ám most én leptem meg vele a baráti kört.
Hozzávalók:
1 kg zöldparadicsom
1/2 kg cukor
2-3 szekfüszeg
1-2 citrom
csipet só
1 darab fahéj
A megmosott paradicsomokat viszonylag apróra összevágom, majd a cukorral és a sóval alaposan összekeverem. Néhány órára hüvösebb helyen állni hagyom, miközben idönként keverek rajta egyet. Ezután egy nagyobb fazékban, gyenge tüzön, gyakran kevergetve, sürüre fözöm (kb. 2-2,5 óra). Az utolsó negyedórában adom hozzá a citrom lereszelt héját, levét, a szekfüszeget és a fahéjat. Üvegekbe adagolom és szárazdunsztba teszem. Aztán lehet a barátokkal találgattatni, milyen gyümölcsöt kóstoltak. Senki nem jön rá...



1 kg grüne Tomaten
1/2 kg Zucker
2-3 Nelken
1 Zitrone
eine Prise Salz
1 Stange Zimt (nach Belieben)
Zubereitung:
Die grünen Tomaten relativ klein schneiden, mit Zucker und Salz vermischen. Dann abdecken, einige Stunden kühl stellen und ziehen lassen.
Anschließend in einen Topf geben und so lange kochen, bis man die gewünschte Konsistenz hat. Eine Viertelstunde vor dem Fertigwerden Zitronensaft (evtl. auch etwas abgeriebener Schale), Zimt und Nelken dazugeben. Marmelade vom Herd nehmen und sofort in heiß ausgekochte Einmachgläser füllen. Kühl und trocken lagern. Nun alle mal raten lassen, was es für ein "Obst" ist. Kommt niemand drauf, es schmeckt klasse.

kedd, augusztus 31, 2010

Sárgadinnyeleves ropogósra sült pármai sonkával/Melonensuppe mit gebratenem Parmaschinken


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Bár a meleg napok már mögöttünk vannak, én ezt a hideg, üdítő levest még ideteszem, hátha kisüt újra a nap és kieresztünk ebből a fagyból. Elkészítése irtó gyors és egyszerű. Se főzni nem kell, se különleges főzőtanfolyam nem szükségeltetik hozzá. Minden macera nélkül, nagyon nagyon nagyon finom levest dobhatunk össze pár perc alatt...


Hozzávalók:
1,2 kg érett sárgadinnye
50 ml fehérbor
50 ml portói bor (én ettől eltértem és marsala borral helyettesítettem)
10-12 citromfű levél
1 tk cukor
1 ek olivaolaj
4 szelet pármai sonka (vagy bármely más, nyersen füstölt, száraz sonka)
só, frissen őrölt bors
Az érett, illatos sárgadinnyét félbevágom és visszafogom magam, hogy azon nyomban meg ne egyem, csak úgy magában. Kimagozom és a húsát egy kanállal kikanalazom a héjából, majd kisebb darabokra szelem. A dinnye darabokat, a fehérbort, portóit és 5 citromfü levélkét turmixgépben pépesre mixelem (botmixerrel is lehet), sózom, borsózom. Egy szitán átszűröm, cukorral ízesítem és hidegre teszem.
Miközben a leves megfelelő hőmérsékletű lesz a hűtőben, elkészítem a belevalót, vagyis a pármai sonkát egy serpenyőben kevés olivaolajon ropogósra sütöm. Konyhapapírral leitatom róla a felesleges olajat és kisebb darabkákra tördelem.
A hideg levest tálkákban a maradék citromfü levelekkel és a pármai sonkadarabokkal tálalom.






Zutaten für 4 Personen:
1,2 kg reife Zuckermelone
50 ml Weißwein
50 ml Portwein
10-12 Melisseblätter
1 TL Zucker
1 EL Olivennöl
4 Scheiben Parmaschinken
Salz, Pfeffer a.d. Mühle
Melone halbieren, die Kerne mit einem Löffel entfernen, das Fruchtfleisch aus den Schälenhälfte lösen und in grobe Würfel schneiden. Melone, Weißwein, Portwein und 5 Melisseblätter mit je einer Prise Salz und Pfeffer in der Küchenmaschine bzw. mit dem Stabmixer fein pürieren und anschließend durch ein Sieb streichen. Suppe mit Zucker abschmecken und kühl stellen.
Kurz vor dem Servieren Olivenöl in einer Pfanne erhitzen, Parmaschinken knusprig braten, herausnehmen und auf Küchenpapier abtropfen lassen.
Die kalte Suppe in Schalen oder Tassen füllen, mit den übrigen Melisseblättern garnieren und mit dem Parmaschinken servieren.